Kezdőlap / Rovatok / Energiagazdálkodás / Összefogásra ösztönző környezetvédelmi kerekasztal alakult

Összefogásra ösztönző környezetvédelmi kerekasztal alakult

A környezetvédelem céljait segítő, jelentős összefogásra ösztönző “szakmai kerekasztalt” alakítottak a volt magyar környezetvédelmi miniszterek – jelentette be nyolc, különböző politikai irányzathoz tartozó egykori illetve jelenlegi tárcavezető kedden, a Környezetvédelem szakfolyóirat sajtótájékoztatóján Budapesten.

A kerekasztal tagjai egyetértettek abban, hogy hosszú távon a környezetvédelem számít Magyarország legfontosabb stratégiai kérdésének, többen – köztük Szabó Imre jelenlegi szakminiszter is – azonban úgy vélték, hogy az “igazi zöldforradalom” ideje még nem jött el.

Az egyeztető felek úgy vélték, hogy a “találkozónak maga a megtartása az eredmény”, ugyanis a különböző politikai pártokat képviselő politikusok így “demonstrálhatják, hogy a jelenlegi megosztott politikai valóságban is lehetséges a párbeszéd” – fejtette ki Persányi Miklós, a Gyurcsány-kormány korábbi szakminisztere.

Elmondása szerint a “jelenlegi gazdasági és civilizációs válságban nehéz idők jönnek a környezetvédelemre”, mivel a recesszió és a visszaeső környezeti terhelés mellett kevesebb erőforrás és nagyobb “lakossági ingerlékenység” fogadja a környezetvédelem ügyét.

Szabó Imre megszólalásában elsősorban a “környezetvédelmi tudatformálás” szükségességére hívta fel a figyelmet. “Egy zöld paradigmaváltás csak hosszú, sziszifuszi munkával valósítható meg” – fűzte hozzá.

A környezetvédelmi miniszterek első kerekasztal beszélgetésén részt vett Baja Ferenc (MSZP, 1994-1998), Ligetvári Ferenc (2000), Turi-Kovács Béla (FKGP, 2000-2002), Kóródi Mária (SZDSZ, 2002-2003), Persányi Miklós (2003-2007), Fodor Gábor (SZDSZ, 2007-2008), és a tisztségét 2008 áprilisa óta betöltő Szabó Imre.

A részvevők kiemelték: informális találkozójukkal egyszerre kívánnak hatással lenni a döntéshozókra, a médiára és a közvéleményre, illetve a környezetvédelmi szakemberekre is.

Ajánlott tartalom

Varga Mihály: több mint hétmilliárd forintra pályázhatnak a zöld cégek

Megjelent 7,3 milliárd forintos keretösszeggel a hazai zöld gazdaság kapacitásainak fejlesztését támogató felhívás.