A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) várakozásai szerint joghatással bíró európai erdőegyezmény születhet annak a nemzetközi tárgyalássorozatnak az eredményeként, amelynek első fordulóját e hónap elején tartották a bécsi ENSZ-központban.

Összefogás Európa erdeinek védelmében

A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) várakozásai szerint joghatással bíró európai erdőegyezmény születhet annak a nemzetközi tárgyalássorozatnak az eredményeként, amelynek első fordulóját e hónap elején tartották a bécsi ENSZ-központban.

Az 1992-ben megkötött riói egyezményekhez – amelyek a klímaváltozással, a biodiverzitással és a sivatagosodással foglalkoznak – hasonlóan különleges jelentőséggel bírna egy olyan nemzeteken átívelő megállapodás létrejötte, amelyben az európai országok egyezményben nyilvánítanák ki az erdők védelmének, a fenntartható erdőgazdálkodásnak a fontosságát – emlékeztet a szaktárca. A téma jelentőségét jelzi, hogy március elején az európai erdőegyezmény létrehozása érdekében 41 európai ország, az Európai Unió és számos szakmai és érdekvédelmi szervezet képviselője jelent meg az osztrák fővárosban. Képviseltette magát a megbeszélésen – a jelentős ázsiai területtel rendelkező – Oroszország és Törökország is. Már a riói találkozón is felmerült egy globális, a Föld minden országára kiterjedő erdőegyezmény szükségessége. Ám akkor, az ott jelen lévő országok egymástól eltérő elképzelései miatt egy ilyen egyezmény nem születhetett meg.

erdők

Tavaly júniusban azonban az erdőgazdálkodásért felelős európai miniszterek egy tárgyalássorozat megkezdéséről döntöttek. Ennek sikere esetén – vélik a szakértők – 2013-ra tető alá hozható az erdők védelméről szóló európai egyezmény. Ezt a közös szándékot magyar részről Kardeván Endre, a szaktárca államtitkár írta alá – tartalmazza a közlemény.

Ajánlott tartalom

Karcsúsít a JYSK: évi több tonna alumíniumot és több mint 40 konténert spórolnak meg

Változás jön a JYSK bizonyos termékeinél: a dán vállalatnál a paplanokat ezentúl máshogyan csomagolják, ezzel annyit helyet spórolnak meg, hogy évente több mint 40 konténerrel kevesebbet használnak majd. A kerti székekről pedig eltűnik egy alumínium díszítő elem, amivel évente 22 tonnával csökken a felhasznált alumínium mennyisége.