Oroszlánkölykök születtek Gyöngyösön

Három oroszlánkölyök született decemberben a gyöngyösi állatkertben, az állatokat január közepétől tekinthetik meg a látogatók.

A kölykök egyelőre csak esznek és alszanak, de karácsony óta már a járással is megpróbálkoztak, még kevés sikerrel – mondta el Barci Henrietta, a létesítmény tulajdonosa. Viszont már majdnem túl vannak az életük legkritikusabb időszakának tekinthető első három héten. A kicsik négyóránként esznek, macskatápszert kapnak kevés kecsketejjel és pár csepp mézzel kiegészítve. Az oroszlánkölykök január elején kapják meg az első védőoltásokat, a látogatók ezután már nemcsak megnézhetik, hanem akár meg is simogathatják őket. „A kicsiknek egyelőre nincs nevük, a vendégektől várunk majd ötleteket” – mondta Barcai Henrietta. A kölykök apja Zimba, anyjuk Linua.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.