Óriás paradicsomtermesztő üvegház termálvíz fűtéssel Turán

Európa majdani legnagyobb, termálvízzel fűthető paradicsomtermesztő üvegháza mellé feldolgozó-üzemet is épít Turán a projektet finanszírozó Sugár Holding, miután a vártnál bővebb hozamban tör felszínre a termálvíz.

Miszori László, a beruházó cég ügyvezetője elmondta, hogy a 7,4 milliárd forintból megvalósuló óriás “paradicsomgyár” egy szárítóüzemmel egészül ki, ugyanis az előzetesen becsültnél nagyobb mennyiségben nyerhető ki energiatermelés céljából a 130 Celsius fokos termálvíz. “Ennek eredményeként több munkahely jöhet létre a térségben, és a tervezettnél nagyobb bevétel folyhat be” – jelezte, hozzátéve, hogy az évi 8-10 ezer tonna paradicsomtermés egy részét befőttes üvegekbe töltve, aszalt formában magasabb áron értékesíthetik majd. A módosított tervek szerint a jövő héten induló és 2012 közepén befejeződő projekt évi 2,7 milliárd forint forgalmat eredményezhet, és több száz embernek ad majd munkát. A 12 focipálya nagyságú üvegház és a hozzá kapcsolódó szárítóüzem 1,8 milliárd forintos állami támogatásban részesül azzal a céllal, hogy mintául szolgálhasson hasonló projektekhez, elsősorban Heves és Szabolcs megyében – mondta Miszori László.

 
A termálvízen alapuló üvegházi zöldségtermesztés a kormány vidékfejlesztési stratégiájának egyik kulcseleme. A turai modell néven emlegetett projekt lényege, hogy környezetbarát módon, egy óriás zárt rendszerként működik majd. A mélyből feltörő forró vizet a természet adta ingyen hő hasznosítása után egy másik fúrt kút révén visszapréselik a 2.100 méter mélyen húzódó kőzetrétegbe. Ezáltal a felszín alatti értékes vízkincs egyensúlya megmarad, és a termálvízzel a környezetre veszélyt jelentő ásványi anyagok sem kerülnek a talajba vagy folyókba – amit az uniós szabályok is tiltanak. Miszori László tájékoztatása szerint ha a paradicsomüzem beválik, akkor helyben egy második ütem keretében üvegházi paprika előállítására rendezkednek be, később pedig a padlizsán, az uborka kerülhet sorra. Hollandiában a leendő turainál is nagyobb üvegházak működnek, de azokat a termálvíznél drágább földgázzal fűtik, pedig a termesztés költségeinek csaknem felét az energiaellátás emészti fel. Ezért a turai paradicsom a kedvezőbb ára miatt is versenyképes lehet a külpiacon – húzta alá a szakember. Az óriás beruházás nemcsak Turán, hanem az egész Galga-menti térségben meghozhatja a fellendülést – jelentette ki Szendrei Ferenc, a Pest megyei város polgármestere az MTI-nek. “A többlet pénz a helyi infrastruktúra fejlesztését is lehetővé teszi, például juthat forrás a régóta esedékes városi piac korszerűsítésére is” – jelezte a polgármester.

Ajánlott tartalom

Az elmúlt időszakban az atomenergia folyamatos fejlődésen esett át

Nemzetközi előrejelzések is azt mutatják, hogy az atomenergetika reneszánsza következik, és ebben a folyamatban a Roszatom fontos szerepet vállal, technológiájával biztosítja a bővülés feltételeit - mondta Kirill Komarov, a Roszatom vezérigazgatójának első helyettese, nemzetközi üzletfejlesztési igazgató kedden Szocsiban, az Atomexpo záró sajtótájékoztatóján.