Orbán: Nincs miről megalkudni

A Magyar Alumínium elszámoltatásával kapcsolatos kérdésekre Orbán Viktor elmondta, hogy a céggel nem kívánnak foglalkozni.

A büntetésről a kormány hétfőn akar beszélni, és Orbán Viktor azt mondta, “okos megoldást kell találni, mert ezer munkahelyről is szó van, amit nem lenne jó elveszíteni.Újságírói kérdésre a miniszterelnök elmondta, hogy az Magyar Alumínium zrt. együttműködő, de nem szeretnék a kártérítést a cégtől függővé tenni. “Nincs miről megalkudni velük” – mondta Orbán Viktor – “a felelősségnek és a büntetésnek arányban kell állnia az okozott kárral”.

Öt vasúti szerelvény áll készenlétbenDevecseren

“esetleges kitelepítésről” intézkedtek szombaton – mondta Kontrát Károly belügyi államtitkár. Közlése szerint a MÁV öt vasúti szerelvényt készített elő a devecseri állomásra, hogy ha szükségessé válik, a lakosokat egyszerre Győrbe szállíthassa.  Devecserben tehát a készenlétet szervezték meg és tartják fenn – hangsúlyozta az államtitkár.Rámutatott, hogy elkészítették a győri befogadási és elhelyezési tervet is.

Ajánlott tartalom

Súlyos környezeti pusztítást okozhatnak a tengeri hajózásra alkalmatlan orosz tartályhajók

Súlyos környezetpusztítást idézhet elő Oroszország azzal, hogy a tengeri hajózást szabályozó előírásoknak nem megfelelő olajtankereket használ a Balti-tengeren - figyelmeztetett Tobias Billström svéd külügyminiszter a The Guardian című brit napilapnak adott, csütörtökön megjelent interjúban.