Önkormányzati erdőtelepítés Egerben

Erdőtelepítési programba kezdett Eger önkormányzata az Európai Unió támogatásával – tájékoztatta csütörtökön az MTI-t az önkormányzat sajtószóvivője.

A pályázaton elnyert 26 ezer euró felhasználásával 11 hektárnyi, eddig műveletlen gazos területet telepítenek be tájjellegű, őshonos fafajtákkal – közölte Zentai László. A város a parlagon álló saját tulajdonú ingatlanok erdősítésével példát is kíván mutatni, hiszen az erdőterületek telepítése a kellemes környezet és klíma biztosítása mellett munkahelyeket is teremt Egerben – tette hozzá. Mint elmondta: az önkormányzat közbeszerzési pályázatot írt ki a munka elvégzésére, ennek elbírálását követően a telepítés már el is kezdődött a Rózsás-dűlőben, molyhos tölgyes-cseres erdő ültetésével. A most folyó erdősítés csupán a kezdet, vagyis újabb telepítési programot is terveznek, szintén őshonos fafajokkal. A további  telepítésekre  újabb 14 ezer euró támogatást ítélt meg december közepén jóváhagyta a Heves Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal  és a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal Egernek.

Ajánlott tartalom

Súlyos környezeti pusztítást okozhatnak a tengeri hajózásra alkalmatlan orosz tartályhajók

Súlyos környezetpusztítást idézhet elő Oroszország azzal, hogy a tengeri hajózást szabályozó előírásoknak nem megfelelő olajtankereket használ a Balti-tengeren - figyelmeztetett Tobias Billström svéd külügyminiszter a The Guardian című brit napilapnak adott, csütörtökön megjelent interjúban.