Önfenntartó közvilágítást fejlesztenek

Olyan közvilágítási rendszer kifejlesztésébe kezdett konzorciumi partnereivel a GE Hungary Kft., amely éves átlagban több energiát termel majd, mint amennyi a saját működéséhez szükséges – tájékoztatta a társaság kedden az MTI-t.

A 2014. december 31-én lezáruló projektet a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap (KTIA) 571 millió forinttal támogatja. A közvilágítás a világ teljes villamosenergia- felhasználásának 15 százalékát teszi ki. Csak Európában mintegy 60 millió utcai világító pont van, amelyek összesen 15 millió tonna szén-dioxid kibocsátásával növelik meg az EU ökológiai lábnyomát. A közlemény szerint a közvilágítás az egyik kiemelt terület, ahol az önkormányzatok költségmegtakarítást érhetnek el, ugyanakkor jelentősen hozzájárulhatnak a fenntartható fejlődés biztosításához. A GE Hungary Kft., az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutató Intézet, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, valamint az MTA Természettudományi Kutatóközpont együttműködése keretében megvalósuló közvilágítási koncepció egy rendszerbe integrálja a legkorszerűbb, LED fényforrásokon alapuló közvilágítást a napenergia hasznosításával.

Az “E+grid” elnevezésű rendszer intelligens vezérlőrendszerből, időjárás- és forgalomérzékelőkből, napelemekből, energiatároló akkumulátorokból, valamint LED-es lámpatestekből épül fel. A napelemek által egy év alatt megtermelt villamos energia mennyisége meghaladja a világítási rendszer éves energiaszükségletét. A rendszer hálózati zavar esetén képes a villamosenergia-hálózatról leválni, majd szigetszerűen tovább működni. A próbaüzem 2014 nyarán, Budapest XII. kerületében, a KFKI csillebérci telephelyén kezdődik majd. A fejlesztés célja egy új üzleti modell kipróbálása is, amelyben a közvilágítás üzemeltetői már nemcsak fogyasztók, hanem az energiapiac aktív szereplőivé válnak. A nyári időszakban ugyanis a megtermelt fölös energia visszatáplálható a villamosenergia-hálózatba, bevételt hozva a közvilágítás üzemeltetői számára – áll a közleményben.

Ajánlott tartalom

Ismét lehet pályázni a napelemes támogatásra

Az elutasított pályázatok hátterében téves feltételezés állt, miszerint az adószámmal rendelkező magánszemélyek által megjelölt ingatlanokban gazdasági tevékenység zajlik. A bejelentés azután történt, hogy sorra utasították el az ilyen pályázatokat, ellentétben a kiírásban foglaltakkal.