Kezdőlap / Technológiák / Épületek / Olcsó kínai napelemek áraszthatják el Európát
Tudj meg többet: Napenergia
index

Olcsó kínai napelemek áraszthatják el Európát

Az Európai Bizottság puhított a kínai napelemekre kivetett dömpingvám ügyében kidolgozott javaslatán, miután az EU-tagországok zöme az alacsonyabb importárak mellett állást foglalva ellenezte az eredeti indítványt.

Az új javaslat értelmében a korábban javasolt további két év helyett csak másfél évvel terjesztenék ki a dömpingvám hatályát. Európa ebben a kérdésben is megosztott: míg az országok szívesen részesülnének az olcsó kínai import okozta árcsökkenés jótékony hatásaiban, a gyártók zöme az iparágért és a munkahelyekért aggódik. Az EU kereskedelmi politikáját felügyelő Európai Bizottság a korábban javasolt 24 hónap helyett 18 hónapra rövidítené a kínai napelem importra kivetett vámok kivezetési időszakát, vagyis az eredeti tervekhez képest fél évvel korábban szűnhet meg az elsősorban az európai feldolgozóipart és munkahelyeket védeni hivatott korlátozás – derül ki egy, a Reuters által ismertetett dokumentumból. A dokumentumban a Bizottság azt is egyértelműsíti: az időszak lejáratával az illetékeket végleg megszüntetné.

A téma már szerdán napirendre kerülhet egy forrás szerint, aki azt is elmondta, a korábbiaknál jóval nyitottabb, számos opciót tartalmazó, de speciális ajánlásoktól mentes dokumentum jöhet létre. Az Európai Unió és Kína között 2013-ban csaknem kereskedelmi háború robbant ki, miután az EU nehezményezte, hogy a kínai napelem exportőrök nagy mennyiségű, olcsó áruval árasztják el piacait. A kereskedelmi háborút elkerülendő, a két fél megállapodott arról, hogy a kínai exportőrök egy korlátozott mennyiséget vámmentesen vihetnek be az uniós piacra 0,56 euró/watt minimum áron, ugyanakkor az ezen kívüli mennyiségre 11,5 százalékos szubvencióellenes illetéket, és akár 64,9 százalékos dömpingellenes illetéket vetettek ki.

Az uniós tagországok többsége azonban januárban ellenvéleményét fejtette ki a Bizottság eredeti tervével szemben, amely további két évre kiterjesztette volna a dömpingellenes vámot, ami a Bizottságot állaspontja puhítására késztette. Noha az uniós országok kormányai támogatták a szubvencióellenes vám kétéves kiterjesztését, az új javaslat keretében ezek is csak további 18 hónapig lesznek majd érvényben. A Bizottság a minimum árat 0,46 euró/watt szintre csökkentette volna az eredeti javaslatában, az új előterjesztés szerint ez egyenletesen mérséklődhet a jövőben.

A Bizottságnak már csak azért sincs egyszerű dolga, mert az Unió feldolgozóipari érdekeit, illetve az olcsó import jótékony hatásait egyaránt figyelembe kell vennie; ahogyan, a protekcioninizmus elleni küzdelemben lehetséges szövetségesének tartott Peking álláspontját sem negligálhatja. Az érdekek közötti egyensúlyozást az is nehezíti, hogy az európai országok és gyártók korántsem képviselnek egységes véleményt a kérdésben. A teljes cikk itt olvasható.

Ajánlott tartalom

index

Ingyenáram: nagy ugrás jöhet a napelemeknél, a folyékony akkumulátor mindent vihet

A Harvard kutatói meglepően egyszerű megoldással álltak elő, hogy a megújuló energiát tároló rendszerek hosszú éveken át alig veszítsenek teljesítményükből: folyékonnyá kell válniuk.