Ökoturisztikai élményparkká alakul a pécsi állatkert

Ökoturisztikai élményparkká alakul a pécsi állatkert, az ehhez szükséges bővítési és felújítási munkálatokra 2014 végéig több mint 1,1 milliárd forintot költenek.

Merza Péter, a Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Zrt. vezérigazgatója a projekt támogatási szerződésének pénteki aláírásakor elmondta: az európai uniós forrásból finanszírozott beruházásnak köszönhetően a mecsekoldali állatkert a mostaninál fél hektárral nagyobb, négy hektáros területen várja majd a látogatókat. A helyszínen akvárium-terráriumnak és különböző rendezvényeknek otthont adó fogadóépületet emelnek, a Mecsek élővilágát bemutató, oktatási és kutatási célokat egyaránt szolgáló ökoturisztikai parkot alakítanak ki, és szigetelik a kifutókat, hogy megakadályozzák az állati ürülékkel szennyezett esővíz talajba jutását. Szatyor Miklós, az állatkert igazgatója arról szólt, hogy a ma 200 faj ezer egyedét bemutató pécsi állatkert fejlesztése a jövőben lehetőséget ad olyan népszerű és nagy tömegeket vonzó állatok bemutatására is, mint a barnamedve, a leopárd, a tigris, vagy a fóka. Hozzátette: terveik szerint az intézmény látogatóinak száma a mostani évi mintegy 100 ezerről 150 ezer fölé emelkedik.

Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármestere hangsúlyozta, hogy a beruházással a létesítmény új funkciókkal bővül, és biztosíthatóvá válik hosszú távú, környezetbarát működése. Utalt arra, hogy az 1961-ben épült állatkert korszerűsítését negyedszázada tervezik, mióta felmerült, hogy veszélyeztetheti az alatta lévő ivóvízbázisokat. Dél-Dunántúl egyetlen állatkertje a pécsi, abban pedig országosan is egyedülálló, hogy a Natura 2000 program által védett területen fekszik. Farkas Tibor, a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség igazgatója kitért arra, hogy a kormány szeptember elején hét fontos turisztikai projekt támogatásáról döntött, ebből három – az állatkert felújítása, a pécsi egyházmegyei épületek rekonstrukciója és az ormánsági látogatóközpont építése – érinti Baranyát.

Ajánlott tartalom

Stílus és funkció – Antikolt térkövek a kerttervezésben

A kertek tervezése során a növények telepítésén van a legfőbb hangsúly, de a térkövek jól átgondolt alkalmazása is számtalan lehetőséget nyújthat. Olyan lehetőségeket rejtenek, amelyekkel megújíthatjuk kerti élettereink megjelenését, és egységes stílusban, új funkciókkal bővíthetjük a környezetet.