Nyomozás a környezetvédelmi minisztérium informatikai beszerzései miatt

Nyomozást rendelt el a Fővárosi Főügyészség a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium 2009-es informatikai beszerzései miatt – tudta meg az MTI Hírcentrum.

A Kossuth Rádió esti Krónika című műsora úgy értesült, hogy a főügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt rendelt el nyomozást a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) feljelentése alapján. A Kehi vizsgálata szerint a minisztérium egy 2009-ben kötött szerződés alapján 176 millió forintot fizetett ki egy cégnek felesleges számítógépes programokért és el nem végzett informatikai szolgáltatásokért. Az ellenőrzés feltárta: a tárca informatikusai időben figyelmeztették a döntéshozókat, hogy a minisztériumban és háttérintézményeinél lévő négyezer számítógép közül háromezer nem tudja majd futtatni a vadonatúj szoftvereket, a miniszter kabinetfőnöke mégis megkötötte a szerződést. A környezetvédelmi minisztérium jogutódja, a vidékfejlesztési tárca az üggyel kapcsolatban már korábban tudatta, hogy 2011 áprilisában leállította a kifizetéseket, és felbontotta a szerződést az informatikai céggel.

Ajánlott tartalom

Már 7,5 tonnánál jár a használt mobiltelefonokat visszagyűjtő kampány eredménye

A több mint 5 éve futó "Passzold vissza, Tesó!" kampányban mára 1111 gyűjtőpont részvételével, több mint 7,5 tonnányi használaton kívüli mobiltelefon gyűlt össze - közölte a KÖVET Egyesület a Fenntartható Gazdaságért szerdán az MTI-vel.