Nyomkövetőt kapott a világ legritkább antilopja

A Londoni Zoológiai Társaság szakembereinek először sikerült természetes élőhelyén GPS-nyakörvet elhelyezniük a hirolára.

Kenyában mintegy kilenc hirolát – más néven vadászantilopot – azonosítottak azok a szakemberek, akik 18 hónapot töltöttek az állatok élőhelyének megfigyelésével. Az ország északkeleti részén lévő Boni-erdőség és a Tana folyó közötti területen a hirola hét csordáját fedezték fel. Óvatosan befogták a kifejlett egyedeket, és feltették rájuk a műholdas nyomkövetőt, írja a hirado.hu. A társaság EDGE-programjának koordinátora, Cath Lawson elmondta, a hirola EDGE-faj (evolúciós szempontból egyedi és globálisan veszélyeztetett), és a bolygó egyik legegyedülállóbb és legveszélyeztetettebb állata. Az utóbbi harminc évben az egyedszám majdnem 90 százalékkal hanyatlott, és továbbra is esik. „Csoportjának egyetlen képviselőjeként a hirola elveszítése több mint 100 év elteltével az első emlősnem kihalása lenne Afrikában” – tette hozzá.

Csordánként legalább egy egyed kapott nyakörvet, ami lehetővé teszi, hogy a szakemberek rögzítsék a populációs növekedést, csoportmozgást és viselkedést érintő létfontosságú adatokat. A kutatók szorosan együttműködnek a kenyai vadvédelmi szolgálattal és a helyi közösségekkel, hogy felkutassák a csordákat a hirola ürülékének és lábnyomának a területen élő egyéb patásokétól való megkülönböztetésével. A becslések szerint mintegy 400-500 hirola él a vadonban napjainkban, de az állatokat továbbra is súlyosan veszélyezteti az aszály, a ragadozók, az orvvadászat és az élőhelyek elvesztése. A szakemberek szerint a nyakörveken lévő GPS háromóránként rögzíti az adatokat. A készülékek 2014 júniusában maguktól leválnak az állatokról. Az adatok fontos információkat nyújtanak a hirola alapvető ökológiájáról és természetrajzáról.

Ajánlott tartalom

Súlyos környezeti pusztítást okozhatnak a tengeri hajózásra alkalmatlan orosz tartályhajók

Súlyos környezetpusztítást idézhet elő Oroszország azzal, hogy a tengeri hajózást szabályozó előírásoknak nem megfelelő olajtankereket használ a Balti-tengeren - figyelmeztetett Tobias Billström svéd külügyminiszter a The Guardian című brit napilapnak adott, csütörtökön megjelent interjúban.