Nyolcszor annyi fa lehet a Földön, mint gondoltuk

3040 milliárd fa van a Földön, azaz minden emberre 420 jut – ezt állítják a Yale Egyetem kutatói 400 ezer erdő elemzése és műholdfelvételek adatainak kombinációja alapján. Ha igaz a becslés, akkor nyolcszor annyi fa van a bolygón, mint az eddig gondolták – a kizárólag műholdfelvételekre alapozott korábbi gondolat 400 milliárd fa volt.

A Nature-ben megjelent beszámoló szerint a kutatók egyesével mérték fel a vizsgálatba bevont erdőket, hasonlították össze a fák valódi sűrűségét a műholdfelvételekből számítottal. Az amerikai szakértők azt is megállapították, hogy évente 15 milliárd fát vágnak ki és csupán 5 milliárdot ültetnek el, azaz minden évben tízmilliárddal apad a Föld erdőállománya.

A cikk vezető szerzője, Thomas Crowther szerint – ezt a mindenki által ismert megállapítást a BBC-nek ismételte meg – a trópusokon vágják ki a legtöbb fát. A világ erdőállományából 1390 milliárd a szubtrópusi és trópusi övezetben található, 610 milliárd a mérsékelt övben nyújt árnyékot. Crowther arra is figyelmeztetett, hogy a nagyobb számú fából semmi sem következik. Nem fedeztek fel újabb erdőségeket, csak a meglévőket írták le pontosabban.

A tanulmány kritikusai szerint a modell olyan sok bizonytalanságot tartalmaz, hogy akár tízszer több fa is nőhet a Földön, mint amennyit most közöltek, de lehet, hogy a korábban becsült 400 milliárd a valós érték. Crowther szerint az utolsó jégkorszak óta eltelt 11 ezer év alatt az ember nagyjából 3000 milliárd fát vágott ki. Egykoron Európa a világ erdőkkel legnagyobb arányban borított vidéke volt – manapság mezők és legelők között néhol látni erdőket.

A teljes cikk itt olvasható.

Ajánlott tartalom

Április 22. és 26. között rendezik meg a Kárpát-medencei Fenntarthatósági Témahetet

Idén április 22. és 26. között rendezik a Kárpát-medencei Fenntarthatósági Témahetet, amelynek célja a fenntarthatóság üzenetének elterjesztése iskolai keretek között - közölte az Alapértékek Nonprofit Kft. csütörtökön az MTI-vel.