Alternativ Energia www.alternativenergia.hu
Kapcsolódó cikkek
Összességében nőtt az Északi-sarkvidéken élő állatok száma az utóbbi 40 évben, a sarkponthoz közeli területeken azonban csökkenés mutatkozott, és egyes fajok helyzete is kritikus – derül ki egy friss kutatásból.
Az ENSZ és más szervezetek által készített tanulmányt a napokban mutatták be egy miami konferencián. Az anyagból kiviláglik, hogy a madarak, az emlősök és a halak száma összességében mintegy 16 százalékkal nőtt 1970 óta, nagyrészt a vadászati korlátozásoknak köszönhetően.
A populációk duzzadása nagyrészt az Arktisz – azaz az Északi-sark körüli területek – déli sávjában volt jellemző, míg az Északi-sarkponthoz közeledve egyre inkább fogyás mutatkozott. A déli sávban közel 50 százalékos növekedést regisztráltak – különösen nagy volt a bővülés a tengeri állatok körében -, ezzel szemben az északi területeken 25 százalék körüli zsugorodást mértek 1970 és 2004 között.
“Azt látjuk, hogy az Arktisz gyors ütemű átalakulásának vannak nyertesei és vesztesei” – kommentálta az eredményeket Mike Gill, a kanadai kormány kutatója, a tanulmány társszerzője.
Louise McRae, a Londoni Állattani Társaság (ZSL) természetvédelmi biológusa, szintén a tanulmány egyik szerzője úgy vélte, hogy az Arktisz északi részén mutatkozó visszaesés rendkívül aggasztó, mivel pont ez az a terület, ahol a klímaváltozás a leggyorsabban megy végbe, így a fajokra nehezedő nyomás várhatóan csak fokozódni fog.
“Még nincs elegendő bizonyíték arra, hogy a globális felmelegedést okoljuk a fajok visszaszorulásáért, de azt elmondhatjuk, hogy ami történik, az nagyrészt összhangban van azzal, amit a klímaváltozás alapján várunk” – magyarázta Gill.
A legnagyobb veszteségeket elszenvedő területeken a jégpáncél olvadása is gyorsabb, mint eddig várták, így itt a jégborítástól függő fajokat – köztük a jegesmedvét és a narvált – ez is érzékenyen érinti.
A nyertesek között vannak a tengeri emlősök – például a grönlandi bálna -, a fehérfarkú rétisas és a lunda. A vesztesekhez tartozik az atlanti tőkehal, a lemming, a barnamedve és a Hudson-öböl nyugati részén élő jegesmedvék. Utóbbiaknál a más területekről származó adatok nem elegendőek egyértelmű következtetés levonására.
Ami a földrajzi elhelyezkedést illeti, a Csendes-óceán északi részéhez tartozó arktiszi területeken élő állatok jártak a legjobban – azaz itt nőtt legjobban az egyedszám -, míg az Atlanti-óceán és a Jeges-tenger térségében élők száma átlagosan nem változott érdemben.
