Nőtt 2018-ban a megújuló energia aránya az uniós energiafelhasználásban

Növekedett 2018-ban a megújuló forrásokból termelt energia részaránya a végső felhasználásban az Európai Unióban, és tízből négy tagország túl is teljesítette 2020-ra kitűzött tervét az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtöki jelentése szerint.

Az Eurostat kimutatása alapján az Európai Unió 28 tagállamában 2018-ban 18,0 százalékra emelkedett a 2017-es 17,5 százalékról a teljes végső energiafogyasztásban a megújuló forrásokból termelt energia részaránya. A 28 tagállam közül tizenkettő teljesítette túl a 2018-as részarányra kitűzött tervét. Az EU 20 százalékos részarány elérését tűzte ki célul 2020-ra a teljes energiafelhasználásban megújítható forrásokból. A 2030-as célkitűzés 32 százalék. A 2020-ra kitűzött tervet Bulgária, a Cseh Köztársaság, Dánia, Észtország, Görögország, Horvátország, Olaszország, Lettország, Litvánia, Ciprus, Finnország és Svédország teljesítette 2018-ban. Négy tagország kevesebb mint egy százalékponttal közelítette meg tervét, kilenc tagország egy és négy százalékpont közötti mértékben, három pedig több mint négy százalékpontnyira maradt el tervének teljesítésétől. A megújítható források részaránya az energiafelhasználásban a 28 uniós tagország közül 21-nél növekedett 2018-ban az előző évihez képest, egy tagországban nem változott az arány, hat tagországban pedig csökkent. A részarány mindegyik tagországban jelentős mértékben növekedett 2004 óta. A legnagyobb arányban, 54,6 százalékban Svédországban fedezték 2018-ban megújuló források a végső energiafelhasználást. Finnországban 41,2 százalék, Lettországban 40,3 százalék, Dániában 36,1 százalék, Ausztriában pedig 33,4 százalék volt az arány 2018-ban.  Romániát 0,1 százalékpont választotta el 2018-ban 2020-as céljától, Magyarországot, Ausztriát és Portugáliát kevesebb mint egy százalékpont, Németországot, Luxemburgot és Máltát pedig két százalékpont. Magyarország 2020-as célja 13 százalék volt, ebből 2018-ra 12,5 százalékot teljesített az Eurostat kimutatása szerint.

A megújuló energiahordozók részaránya az összes energiafelhasználásból 2018-ban, célkitűzés 2020-ra

A végső energiafelhasználásban a megújuló források részarányára 2020-ra kitűzött céljától Hollandia volt a legtávolabb 2018-ban, 6,6 százalékpontnyira. Franciaországnak 6,4 százalékpont, Írországnak 4,9 százalékpont, az Egyesült Királyságnak 4,0 százalékpont, Szlovéniának pedig 3,9 százalékpont lemaradása volt célkitűzéséhez képest.

Ajánlott tartalom

Ismét lehet pályázni a napelemes támogatásra

Az elutasított pályázatok hátterében téves feltételezés állt, miszerint az adószámmal rendelkező magánszemélyek által megjelölt ingatlanokban gazdasági tevékenység zajlik. A bejelentés azután történt, hogy sorra utasították el az ilyen pályázatokat, ellentétben a kiírásban foglaltakkal.