Nő az olajszennyezés miatt elhullott állatok száma Új-Zélandnál

Az Új-Zélandnál zátonyra futott teherszállító hajóból szivárgó üzemanyag miatt számos állatot kezelnek a közeli vadvédelmi központban. Az eddigi becslések szerint mintegy ezer madár pusztult el az olaj miatt.

Az Astrolabe-zátonyon múlt hét szerdán megfeneklett Rena teherszállító hajóból szivárgó olaj eddig legalább ezer madarat pusztított el. A szakemberek attól félnek, az áldozatok száma több ezerre nőhet. „A becslések szerint az elpusztult madaraknak csak kis százalékát találtuk eddig meg” – mondja Pauline Conaybe a központ munkatársa. Szerinte körülbelül 10 százalékot fedezhettek fel az érintettek közül. A magas halálozási arány súlyos megpróbáltatást jelentett a központban dolgozóknak, így a felelős poszton lévők már tanácsadók bevonásán gondolkodnak, akik lelkileg segíthetnek az embereknek. Conayne szerint ez olyasmi, amire nem lehet felkészülni. „Amikor a képeket látjuk, az csak felkavaró, amikor azonban az ember a helyszínen van, a látvány megrázza.” A központ legalább 130 madárral foglalkozott, közülük 51-et kezelni kellett, tollaikat meg kellett szabadítani az olajtól. A madarak nagy része törpepingvin, melyek úszás közben még gondozóikat is megpróbálták megcsípni. A szakember szerint ez jó jel. „Etetjük őket, úsznak, és nagyon szeretjük őket.”  Elmondása szerint 13 kritikusan veszélyeztetett, új-zélandi lilét is ápoltak, melyeket zárt kalitkákban tartottak. Már csak 1500 lile maradt természetes élőhelyén. Rendkívül territoriális madarak, ezért egymástól elkülönítve kell őket tartani.

 
A három, új-zélandi medvefóka közül kettőt éppen „csak elválasztott” az anyja, a harmadik egy hároméves hím. A fókákat a madaraktól jó messze helyezték el. Az állatvédelmi központ szerint az állatok „jól vannak.” Két nappal ezelőtt a fiatal állatokat elővigyázatosságból külön helyre gyűjtötték össze, nehogy olajjal szennyeződjenek, mely mára a Bay of Plenty partvonalának nagy részét beborítja. Mindeközben a mentőcsapatok igyekeznek csökkenteni a környezeti károkat, melyeket a szivárgó olaj vált ki. A csapatok pénteken nem tudták folytatni az üzemanyag kiszivattyúzását, annak ellenére, hogy a tenger némileg megnyugodott a zátony körül. A hajó már több száz tonna olajat bocsátott a tengerbe, a szakemberek a természettel versenyeznek, hogy időben ki tudják üríteni a kettétöréssel fenyegető hajó üzemanyagtartályait.

 
Múlt héten 10 tonna olajat szivattyúztak ki, mielőtt az időjárás a munka leállítását kényszerítette volna ki. Pénteken, mely az utóbbi napok legnyugodtabb időjárását hozta, lehetővé vált, hogy a mentőcsapatok visszatérjenek a hajóra, azonban a feladat bonyolultsága meghiúsította, hogy folytassák a szivattyúzást – írja közleményében a Maritime New Zealand, mely a mentést felügyeli. A szakemberek a Rena bal oldalára négy platformot kezdtek fel felszerelni, melyek lapos felszínt szolgáltatnak az üzemanyagtartályok kiszivattyúzására. A Maritime New Zealand ügynökség egyelőre nem tudta megmondani, mikor folytatódhat az eljárás. A környezetvédők ökológiai katasztrófára figyelmeztettek, amennyiben a hajó 1700 tonna olaja és 220 tonna dízelolaja a környezetbe jut. Mindeközben a 88 tartályból jó néhány leesett, ezek nagy része péntekre partra sodródott, a hatóságok megerősítették, hogy az egyik tartály veszélyes anyagot tartalmaz. Egy szakember szerint azonban nem jelent komolyabb veszélyt. A háborgó tenger a libériai zászló alatt hajózó, 236 méteres Renától napokig távol tartotta a mentőcsapatokat, a csütörtöki enyhülés tette csak lehetővé, hogy hat órára a hajóra szálljanak. A Rena október 5-én futott zátonyra, az Északi-sziget Tauranga-kikötője közelében.

 
A Maritime New Zealand szóvivője szerint a mentőcsapatok az olajszivattyúkat nagyrészt érintetlenül találták meg a hajó fedélzetén. Később arra a következtetésre jutottak, hogy biztonságos a Renán dolgozni. Egy uszályt is a hajó mellé kormányoztak az olaj begyűjtésére. Úgy tűnik, a hajó már nem mozog, ami fontos a szivattyúzás folytatásához. Az egész hajótesten függőleges irányú repedés halad végig, mely azt jelenti, hogy a Renát már csak belső szerkezetei tartják össze. A hajó 44 éves Fülöp-szigeteki kapitányát szerdán gondatlan kezelés gyanújával letartóztatták, majd óvadékkal szabadlábra helyezték. Másodtisztje ugyanazon bíróság előtt jelent meg csütörtökön ugyanazon vádakkal. Amennyiben elítélik őket, akkor 7800 dolláros büntetéssel, és 12 hónapos börtönbüntetéssel nézhetnek szembe.  A kormány szeretné kideríteni, hogy a hajó miért ütközött neki az alaposan feltérképezett zátonynak jó időjárási feltételek között. A Rena tulajdonosa azonban nem adott magyarázatot. A Maritime New Zealand becslései szerint 350 tonna nyersolaj szivárgott ki eddig a hajótestből, mely miatt Nick Smith, Új-Zéland környezetvédelmi miniszter a balesetet az ország legnagyobb ökológiai katasztrófájának nevezte.

Ajánlott tartalom

Súlyos környezeti pusztítást okozhatnak a tengeri hajózásra alkalmatlan orosz tartályhajók

Súlyos környezetpusztítást idézhet elő Oroszország azzal, hogy a tengeri hajózást szabályozó előírásoknak nem megfelelő olajtankereket használ a Balti-tengeren - figyelmeztetett Tobias Billström svéd külügyminiszter a The Guardian című brit napilapnak adott, csütörtökön megjelent interjúban.