Kezdőlap / Rovatok / Zöldinfó / Klímaváltozás / Nielsen: kevesebbeket aggaszt a klímaváltozás, mint két éve

Nielsen: kevesebbeket aggaszt a klímaváltozás, mint két éve

Magyarországon és globálisan egyaránt csökkent valamelyest a klímaváltozás miatt erősen aggódók aránya a két évvel ezelőtti szinthez képest – derül ki a Nielsen közvélemény-kutató cég 2009 szeptember-októberében készült online felméréséből.

“A globális gazdasági válság átmenetileg kiszorította a közérdeklődés első vonalából a klímaváltozás témáját. De most a recesszió kezd visszahúzódni, és arra számítunk, hogy a koppenhágai csúcsértekezlet megint az érdeklődés homlokterébe hozza a globális felmelegedés várható következményeit” – idézi a cég közleménye Jonathan Bankst, a Nielsen európai kutatási igazgatóját.
Míg két évvel ezelőtt a magyar megkérdezettek 30 százaléka tartotta nagyon problematikusnak a globális felmelegedés következményeit, addig idén ősszel már csak 21 százalékuk. Ötvennégy ország átlagában most 4 százalékponttal kisebb, 37 százalék azok aránya, akiket erősen aggaszt a klímaváltozás – olvasható a közleményben.
Összességében azonban a magyarok jelentős része, 70 százaléka aggódik a környezetért, s csupán 3 százalék nem lát semmilyen problémát azzal kapcsolatban.

Az aggódók közül a legtöbben – 94 százalék – a levegő szennyeződésétől tartanak valamilyen szinten, míg a víz szennyeződését 93 százalék, a klímaváltozást 82 százalék tartotta aggályosnak. A globális ragsorban ugyanez a három területet ugyanebben a sorrendben szerepel.
A klímaváltozás elleni küzdelemben a magyarok legnagyobb része, 44 százaléka szerint szükség lenne olyan, kormányok által kezdeményezett kutatásokra, melyek során  kevésbé környezetszennyező autókat fejlesztenének ki, vagy a megújuló energiaforrások területére koncentrálnának. A megkérdezettek 38 százaléka úgy vélte, hogy a kormányoknak korlátozniuk kellene a cégeket a szén-dioxid és más szennyező anyagok kibocsátásában.

A magyar válaszadók 28 százaléka szerint fontos lenne a háztartási hulladék minél nagyobb arányú újrahasznosítása, 25 százalék pedig jónak látná, ha a kormány adócsökkentéssel vagy támogatással támogatná polgárait, hogy azok kevésbé vagy egyáltalán ne szennyezzék a környezetet. Végül ugyancsak a válaszadók egynegyede szerint a kormányoknak nagy beruházásokkal kellene javítani a közösségi közlekedési rendszereket.
A felmérésből az is kiderül: a magyarok 76 százaléka a klímakutató tudósokban bízik legjobban a globális klímaváltozásról szóló információkkal kapcsolatban. Utánuk az újságírók és a jótékonysági szervezetek következnek 4-4, majd a tanárok 3, végül az üzleti világ és a vállalatok 2 százalékkal.

Ajánlott tartalom

Veszélyeztetett állatok védelmére vásárol meg egy birtokot Új-Dél-Wales

Új-Dél-Wales bejelentette, hogy történelme legnagyobb magántelek-vásárlásával hoz létre nemzeti parkot veszélyeztetett állatai védelmére - írta a BBC hírportálja.