NFM: több energetikai felújítás kaphat támogatást 2014-2020 között

A lakóépületek felújításának finanszírozására a szén-dioxid-kvótabevételek mellett az Európai Unió 2014-2020 közötti időszakra vonatkozó pénzügyi terve is lehetőséget biztosít, a tervek szerint a következő időszakban az eddigi gyakorlattól eltérően a lakáscélú beruházások tágabb köre válik támogathatóvá – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az MTI megkeresésére.

A tárca tájékoztatása szerint az idén meghirdetendő pályázatok részleteit azután dolgozzák majd ki, miután az Európai Bizottság elfogadta a 2014-2020-as időszak fejlesztési irányvonalait tartalmazó partnerségi megállapodást, majd az egyes operatív programokat. A támogatások a lakások külső nyílászáróinak energia-megtakarítást eredményező cseréjére, az épületek nyári hővédelmének javítására, a homlokzatok és födémek hőszigetelésére, épületgépészeti felújításra, korszerűsítésre és a megújuló energiafelhasználás növelésére lesznek felhasználhatók – írta válaszában a fejlesztési minisztérium. Az NFM emlékeztetett: a lakóépületek energiahatékonyságának fejlesztése érdekében az elmúlt négy évben a kormány csaknem 50 milliárd forint támogatást fizetett ki, ezzel több mint 220 ezer család valósított meg energetikai beruházásokat.

Ajánlott tartalom

A napelemek megtermelik a Kstar energiatárolója egyszerűen eltárolja az energiát

A KSTAR az új energiaforrások és a teljesítményelektronika egyik vezető márkája. Ide tartoznak az adatközpontok számára kritikus infrastruktúrák elemei (UPS, akkumulátorok és precíziós klímaberendezések), a moduláris adatközpont-megoldások, valamint átfogó fotovillamos és energiatárolási megoldások.