Nepáli hegymászók kísérlete a Mount Everest megtisztítására

Nepáli hegymászók egy csoportja kockázatos expedíciót tervez a Mount Everest (Csomolungma) megtisztítására, mert aggasztják őket azok a károk, amelyeket az évtizedek óta folyó hegymászás okozott a világ legmagasabb csúcsának.

A 20 hegymászó, akiket a csúcsot hétszer meghódító Namgyal serpa vezet, megküzd majd a ritka oxigénnel és a jóval fagypont alatti hőmérsékletekkel, hogy eltávolítson több mint két tonna szemetet, amit más hegymászók hagytak ott.
Környezetvédő aktivisták szerint a világ legmagasabb hegycsúcsa tele van korábbi expedíciók hátrahagyott maradványaival, ideértve az emberi ürüléket is, és még szerencsétlenül járt hegymászók holttestei is találhatók itt, amelyek nem bomlanak el a szélsőséges hideg miatt.

“Az Everest veszít a szépségéből. A hegy teteje most tele van oxigénpalackokkal, régi imazászlókkal, kötelekkel és egykori sátrakkal. Legalább két holttest is fekszik ott most már évek óta” – magyarázta a 30 éves Namgyal serpa.
Majdnem 4 ezer ember mászta meg a Mount Everestet azóta, hogy Edmund Hillary és Tenzing Norgay 1953-ban először hódította meg a világ legmagasabb hegycsúcsát.
A csapat április végén kezdi majd a feljutást, amikor a tavasz és a nyári monszun közötti rövid időszak a legjobb feltételeket kínálja a hegymászáshoz a 8850 méteres csúcsra.
Korábban voltak már más próbálkozások is a Mount Everest egyes részeinek a megtisztítására, viszont mint a serpa elmondta, csapata lesz az első, amely behatol a 8 ezer méter felett lévő “halálövezetbe” is, ahol nincs elég oxigén az emberi élet fenntartásához.

“Nagy kockázatot vállalunk. Senki sem próbálta még megtisztítani a hegycsúcsot ezen a magasságon. Az olyan szélsőséges időjárási viszonyokkal való küzdelem, mint a fagypont alatti hőmérsékletek, az erős szelek és a hóviharok feladatunk elvégzését nehézzé teszi majd” – magyarázta
Összesen 31 ember – közöttük szakácsok és teherhordók – vesz majd részt, viszont csak a 20 legtapasztaltabb hegymászó – mindegyikük járt már korábban is a csúcson – fog 7 ezer méter fölé menni. Mindegyikük több utat tesz majd a halálzónába, 15 kilogramm szemetet hozva le egy-egy alkalommal.
A nepáli serpák, aki buddhisták és a feltevések szerint tibeti eredetűek, alkotják a lakosság nagy részét a Mount Everest térségében, és régóta szentnek tartják a világ legmagasabb hegycsúcsát.

Kormányhivatalnokok szerint a Mount Everest-expedícióknak maguknak kellene lehozniuk összes szemetüket, a szabályokat azonban lehetetlen betartatni. Sok panaszt kapunk azzal kapcsolatban, hogy a hegymászók eldobálják a konzervdobozokat, a palackokat és a használt elemeket, ez ellen viszont semmit sem tudunk tenni – mondta Jitendra Giri, a turisztikai minisztérium szakértője.

Ajánlott tartalom

A vizek sótartalmának növekedése evolúciós változásra kényszeríti a planktonikus szervezeteket

A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont munkatársai folyamatosan vizsgálják, hogy az emberi tevékenység, illetve az emiatt zajló klímaváltozás milyen változást okoz a környezeti feltételekben, és hogyan reagálnak erre az élőlények.