Németországban is tartanak a Tesla önvezető modelljétől

A Der Spiegel legfrissebb számában egy belső minisztériumi anyagra hovatkozva arról számolt be, hogy a Tesla önvezető autóját a közlekedésre veszélyesnek találták Németországban, különösen azért, mert a rendszer nem figyelmezteti az autó vezetőjét, ha a robotpilóta nem tudja kezelni a kialakult helyzetet.

A közlekedési tárca erre reagálva azt közölte, még nem hozták meg a végső döntést, még tartanak a próbák. A német sajtó emlékeztet, hogy a Tesla S-modell 2015 októberétől elérhető, de több szerencsétlen baleset miatt a világ számos pontján komoly biztonsági aggodalmak fogalmazódtak meg a járművel kapcsoaltban. Szeptemberben Németországban egy önvezető Tesla egy turistabusszal ütközött az autópályán, miután a vezető aki az egyetlen sérültje volt a balesetnek, átkapcsolt automata módba. Akkor a tesla azt közölte, a vezető szerint az automata jól működött és nem az okozta a balesetet. A Der Spiegel beszámolójára reagálva pedig a tesla szóvivője az AFP-nek úgy nyilatkozott, hogy a Tesla tulajdonosok figyelmét felhívják rá, hogy az önvezető mód, csak egy vezetőasszisztens, az autó vezetőjének figyelmére szükség van, minden körülmények között. Ahogyan a repülőgépeken is, a robotpilóta a pilóták feladatait csökkenti, és bizonyos biztonsági funkciókkal kiegészíti a manuális irányítást – tette hozzá a Tesla szóvivője, írja az energiainfo.hu.

Ajánlott tartalom

A Volánbusz 20 új elektromos autóbuszt szerezhet be

A Volánbusz 20 darab új elektromos autóbusz beszerzésére és a kapcsolódó töltő-infrastruktúra kiépítésére nyújthat be támogatási kérelmet a HUMDA Zrt. kiírására, és megjelent a járművek beszerzésére vonatkozó feltételes közbeszerzési eljárás ajánlattételi felhívása is - közölte a közlekedési társaság csütörtökön az MTI-vel.