Német segítséggel építi ki naperőmű-hálózatát Görögország

A projektek fellendülést hozhatnak a görög energiaszektorban.

Az ABO Wind nevű wiesbadeni cég Görögországban épít naperőműveket. A vállalkozás már a RAE görög energiaszabályozási hivatal nyári pályázatán is támogatást kapott öt fotovoltaikus létesítmény felépítésére. A naperőművek összesen 45 megawatt teljesítményűek lesznek. A létesítmények Thesszáliában és Trákiában, Görögország központi, illetve északi részén épülnek. Az előzetes munkák már zajlanak és az építkezéseket jövőre befejezik. A társaság tavaly óta van jelen az európai uniós tagállamban az idei év elején megalapította a helyi leányvállalatát, az ABO Wind Hellas S.A.-t, amelynek székhelye Athénban van.

 

Ajánlott tartalom

Jó hír annak, aki napelemes állami támogatásra pályázna idén

A kormány tervei szerint még az idén pályázatot hirdet azoknak, akik korábban háztartási méretű napelemes kiserőművet telepítettek és most szeretnének energiatárolót is feltenni.