Nem telepítenek több napelemet a csongrádi szőlőbe

Nincs ok az aggodalomra, Csongrádon nem fogja felváltani a szőlőt a napelem – reagált a delmagyar.hu kérdésére Zsíros Róbert, annak a naperőműnek a tulajdonosa, amely Csongrád-Bokroson, szőlőterületek között létesült.

Cége 2012 óta épít ilyen parkokat, a technológia fejlesztésében is részt vesz, és több ilyen erőművet üzemeltet Bács-Kiskun és Pest megyében, Csongrád megyében például Balástyán, Pusztaszeren. Ami a csongrád-bokrosi beruházást illeti, ezt részben magántőkéből, illetve az állam által támogatott hitelből finanszírozzák. A szőlőbirtokok között lévő parkról Zsíros Róbert azt mondta, ezt olyan területre telepítették, ahol korábban elöregedett, javarészt kipusztult szőlő volt, amelyet még az előző tulajdonos vágott ki, mielőtt eladta volna a földet. A másik napelemparkot a szeméttelep helyén építették fel. Ott először rekultiválták a területet, megszabadítva a hulladéktól. „Csongrád környékén több szőlő területére nem tervezünk naperőművet telepíteni. Erről a helyi önkormányzattal is egyeztettünk. Felismerték a naperőművek létesítésével a település számára járó előnyöket, és vállalkozást segítő rugalmas hozzáállásukkal elősegítették, hogy ez a környezetkímélő megoldás Csongrádon is megvalósuljon” – írta Zsíros Róbert. A napelemekkel kapcsolatban megerősítette, a villanytermelés nem jár semmilyen környezetszennyezéssel. Azzal, hogy itt így keletkezik energia, kevesebb gázt és szenet kell elégetni a hagyományos, fosszilis erőművekben, írja a delmagyar.hu.

 

fotó: Kuklis István

Ajánlott tartalom

Ismét lehet pályázni a napelemes támogatásra

Az elutasított pályázatok hátterében téves feltételezés állt, miszerint az adószámmal rendelkező magánszemélyek által megjelölt ingatlanokban gazdasági tevékenység zajlik. A bejelentés azután történt, hogy sorra utasították el az ilyen pályázatokat, ellentétben a kiírásban foglaltakkal.