Nem mindegy, hova dobjuk elromlott számtógépünket

Pár évente még azok is lecserélik telefonjukat, számítógépüket, akiktől távol áll, hogy sátort verjenek valamelyik Apple szaküzlet előtt, így elsők közt megszervezve a népszerű márka legújabb telefonját.

Azonban nem mindegy, mit csinálunk elavult vagy megunt elektronikai eszközeinkkel, hiszen azokban rengeteg le nem bomló, a környezetre rendkívül káros anyag van. A nagy iramú technológiai fejlődés miatt elektronikai eszközök milliói kerülnek kukába évente, pedig jelentős részük még használható lenne. Érdemes a még működő kütyüket olyan ismerősöknek továbbadni, akiknek még hasznos lehet, de akár értékesíthetjük is lecserélésre szánt gépeinket. Amit mindenképp kerülni kell, hogy az e-hulladékot belekeverjük a kommunális hulladékba, mivel a bennük lévő mérgező anyagokat akár a csapadékvíz is belemoshatja a talajba, aminek következtében súlyosan károsítja a környezet.
Csak Magyarországon évi 80 ezer tonna e-hulladék keletkezik

Nagyjából 80 ezer tonna e-hulladék keletkezik minden évben Magyarországon, és ezeknek mindössze a felét gyűjtjük vissza, és hasznosítjuk újra. Az EU célkitűzései közt szerepel, hogy 2020-ra a keletkezett hulladék 85 százalékát visszagyűjtsük. A törekvés érthető, hiszen olyan anyagokról beszélünk, mint az ólom, dioxin vagy a higany, melyek kötött állapotban nem jelentenek veszélyt, azonban a környezetbe kerülve komoly károkat okozhatnak. De mit tehetünk az elektronikai hulladékkal?

Ami még használható, ne dobjuk ki! Egy tartalék telefon bármikor jól jöhet, és biztos sokak környezetében van olyan ember, aki egy régebbi számtógépet is örömmel venne használatba. A még működő eszközöket értékesíteni is lehet szaküzletekben, vagy mi magunk is meghirdethetjük az erre kitalált online piactereken. Sok elektronikai szaküzletben is átveszik régi készülékeinket új vásárlásakor.

Hulladékudvarokban is leadhatjuk

A lomtalanítást sokan úgy értelmezik, hogy bármit kidobhatunk, amire nincs szükség, azonban az E+E hulladékokat nem tehetjük az utca szélére. A régi monitorok különösen károsak a katódsugárcsövek és a bennük lévő magas ólomoxid-tartalom miatt, és ezekből különösen sok végzi a kukában az új technológiájú, kevés helyet foglaló kijelzők megjelenésével. Bővebben a témáról itt olvashat. 

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.