Nem kitiltással, hanem bio-üzemanyagokkal kéne harcolni a szennyező autók ellen

A tiltás és az adóztatás nem a megfelelő módja a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésének, sokkal inkább a bio-üzemanyag bekeverés részarányának a növelésére kellene helyezni a hangsúlyt a közlekedésben az Osztrák Autóklub, az ÖAMTC szerint.

Az ÖAMTC az osztrák energia hivatal, az Österreichischen Energieagentur tanulmányának megállapításaira támaszkodva sokkal jobb megoldásnak tekintené a benzinbe és dízelbe kevert bio-üzemanyagok részarányának a növelését. Az autótulajdonosok többsége egyszerűen nem engedheti meg magának új jármű beszerzését – mutatott rá az ÖAMTC érdekvédelmi tagozatának vezetője, Bernhard Wiesinger. Az osztrák gépjárműállománynak közel a felét 2010 előtt helyezték forgalomba és a személygépkocsi-állomány közel hetven százalékának az értéke nem éri el a 10 ezer eurót. Az osztrák gépjármű- és kerékpáros szövetség, az ARBÖ (Auto-, Motor- und Radfahrerbund Österreichs) szóvivője Sebastian Obrecht is azon a véleményen van, hogy “a klímavédelmi intézkedéseket nem lehet csak úgy egyszerűen a hátrányos szociális helyzetű rétegek nyakába varrni”. Az osztrák energiaügynökség tanulmánya azt javasolja, hogy a jövőben kizárólag bio-üzemanyaggal kevert dízelt lehessen értékesíteni, a flottaüzemeltetőket pedig kedvezményekkel ösztönözzék száz százalékosan bio-üzemanyag használatára. Növelni kellene emellett a tanulmány javaslatai szerint az alternatív üzemanyagok kifejlesztését célzó kutatások támogatását is. A kormánytól az elektromos autók töltőállomás-hálózatának a kiépítése mellett a fuvarmegosztó szolgáltatások és a gázüzemű autók elterjesztésének az ösztönzését várja a tanulmány. Az osztrák statisztikai hivatal adatai szerint az osztrák autósok tavaly 3,25 milliárd liter üzemanyagot tankoltak, azaz autóként 775 litert. A dízelautók átlagos fogyasztása száz kilométerenként 6,6 liter, a benzineseké 7,0 liter volt.

Ajánlott tartalom

A BMW Group tervezőmérnökei bemutatják a Neue Klasse minden érzékszervet átható élményét

A milánói Salone del Mobile dizájnhét keretében a müncheni központú vállalatcsoport reflektorfénybe gurítja a jövő holisztikus vízióját.