Nem a vadászat miatt haltak ki a mamutok

A legújabb DNS-kutatások szerint valószínűleg a klímaváltozás miatt és nem a túlzott vadászat következtében haltak ki a mamutok. A vizsgálatok szerint a faj már jóval korábban hanyatlásnak indult és mindez az éghajlati változásnak volt köszönhető. A mamutoknak nagy része már harmincezer évvel ezelőtt kihalt Európában. Az eredményt a Royal Society B biológiai szaklapban publikálták.

A legtöbb emberben olyan kép él a mamutokról, hogy egykor nagy számban voltak megtalálhatóak az egész világon. De Love Dalen, a svéd természettudományi múzeum kutatója szerint ez nem így volt. Az állatok többször majdnem kihaltak, állandóan vándoroltak a helyi viszonyok megváltozása miatt. Love Dalen csapatával több mint háromszáz DNS-mintát vizsgált meg. Ezek alapján meg tudták állapítani a faj diverzitását, minél kevesebb példánya van az adott fajnak, annál kisebb ez. Képesek voltak megállapítani, hogy egy adott időpontban nagyjából mennyi mamut létezhetett egy-egy területen.

Kiderült, hogy 120 ezer évvel ezelőtt már majdnem kihaltak egy akkoriban történt felmelegedés miatt. A néhány millió mamutból csak néhány tízezer élte túl a meleg évezredeket. Akkor kezdett el megint nőni a mamutok száma, amikor újabb jégkorszak köszöntött be.

A végzetesnek bizonyult kihalási folyamat nagyjából húszezer éve kezdődhetett meg, amikor az utolsó jégkorszak a csúcspontján járt és nem 14 ezer éve, amikor megkezdődött a felmelegedés. Azért ekkor, mert annyira hideg volt, hogy még a fű sem nőtt ki. A kihalás azért növekedett a jégkorszak végén, mert a füves területeket felváltották az erdők, így eltűnt a legfőbb táplálékforrásuk.

Kutatók már régóta vitáznak azon, miért haltak ki a mamutok. Az elméletek között két népszerűbb van, az egyik a klímaváltozást, a másik az emberi tevékenységet okolja. Előbbi elmélet kritikusai azt mondják, hogy amikorra kihaltak a mamutok, már jóval melegebb volt, ráadásul korábbi időszakokban is voltak meleg időszakok, ezért nem okozhatta ez az állatok kihalását.

Ugyanakkor a jégkorszak végével más állatok aktivizálódtak, konkurenciát teremtve ezzel a mamutnak. Persze a vadászat is ritkította az állatok állományát az ember elterjedésével. Az utolsó jégkorszakban 50 és 20 ezer évvel ezelőtt volt egy nagyobb vándorlás a mamutoknál, az európai populációt felváltotta egy keletről érkező hullám. Húszezer évvel ezelőtt aztán megindult a hanyatlás, először a szárazföldi populáció halt ki tízezer évvel ezelőtt, majd a sarki szigeteken élők kicsit később. Az emberi tevékenység szerepét még bizonyítani kell, nem egyértelmű a hatás, írja az index.hu.

Ajánlott tartalom

Fát ültettek a ferencvárosi labdarúgók a Budakeszi Vadasparkban

Környezetvédelmi akció keretében fa- és cserjeültetésen vettek részt csütörtökön a Ferencváros labdarúgói - Botka Endre, Dibusz Dénes és Varga Barnabás -, a klub utánpótláskorú játékosai, illetve a kezdeményező cég több képviselője a Budakeszi Vadasparkban.