Negyvenhárom hulladéklerakót rekultiválnak Győr térségében

Negyvenhárom szilárdhulladék-lerakót számolnak fel és illesztenek vissza a természeti környezetbe Győr térségében. A programra 5,2 milliárd forintot fordítanak uniós és magyar állami forrásból – mondta Hegyi Zoltán az uniós pályázatot elnyert társulás tanácsának elnöke hétfőn az MTI-nek.

Ismertetése szerint a rekultivációs projektre a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) keretében jutottak forráshoz. Az érintett lerakókon bezárásukig közel 5,8 millió köbméter hulladékot helyeztek el, ennek közel kétharmada a győri Pápai úti szeméttelepen van.
A tavalyi év közepéig kellett bezárni azokat a kommunális szilárdhulladék-lerakókat, amelyek nem felelnek meg az EU előírásoknak. A bezárást követő rekultiváció a felszíni és a felszín alatti vizek további szennyezésének megakadályozását, a környezetterhelés csökkentését, kulturáltabb környezet kialakítását szolgálja. A projektben közvetlenül érintett települések lakóinak száma meghaladja a 190 ezret.
A rekultivációs program a tervek szerint 2012 végére fejeződik be.
A pályázatot elnyerő Győr Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás a januárban nyíló pályázati forrásra ismét pályázik, mivel a győri Pápai úti szeméttelephez tartozik egy 3,2 hektáros terület is, amely a jelenlegi programból kimaradt – fűzte hozzá a társulási tanács elnöke.

Ajánlott tartalom

Vasárnap kezdődik a fővárosi tavaszi nagytakarítás

Tavaszi nagytakarítást lesz április 21-én és 28-án a Nagykörúton és környezetében, továbbá a főváros számos forgalmas közterén és csomópontjában a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. és Budapesti Közlekedési Központ (BKK) együttműködésében.