Negyven százalék felett a kínai főváros erdős területeinek aránya

A statisztikák szerint a kínai főváros erdővel, fákkal borított területeinek aránya mára meghaladja a 40 százalékot, bár a Pekingieket ez egyre kevésbé vigasztalja, hiszen évekkel ezelőtt azzal a jelszóval hirdettek faültetési kampányokat, hogy az része a szmog elleni harcnak.

Mivel a pekingiek ma Kína legszennyezettebb levegőjű térségében élnek, a szakemberek is kénytelenek voltak belátni, hogy az erdősítés ugyan enyhíti az északi sivatagok felől érkező homokviharok következményeit, de a szmogellenes küzdelemnek csak korlátozottan hatékony fegyvere.

Mindazonáltal elismert tény, hogy Peking láthatóan egyre zöldebb, a 2008. évi nyári olimpiai játékokra meghirdetett célok valóra váltásával sokat javult a városkép, jelentősen nőtt a zöld terület. Az 1981-ben meghirdetett fásítási program kezdetétől a fővárosban 197 millió fát ültettek, és ezek 88 százaléka életben maradt.

A zöld növényzettel borított területek aránya 2014 végén 47,4 százalék volt. Ez egy főre jutóan csaknem 16 négyzetmétert jelent – tájékoztatták a Hszinhua hírügynökséget a kínai Faültetés Napjának csütörtöki eseményei előtt az illetékesek. Azt is elmondták, hogy az elmúlt 34 évben több mint 86 millióan voltak részesei az önkéntes ültetési akcióknak.

Az idei évre a főváros vezetése már kijelölt 25 helyszínt, amelyek összterülete körülbelül 1467 hektár. Az ültetésekhez 865 ezer facsemete áll rendelkezésre.

Ajánlott tartalom

Súlyos környezeti pusztítást okozhatnak a tengeri hajózásra alkalmatlan orosz tartályhajók

Súlyos környezetpusztítást idézhet elő Oroszország azzal, hogy a tengeri hajózást szabályozó előírásoknak nem megfelelő olajtankereket használ a Balti-tengeren - figyelmeztetett Tobias Billström svéd külügyminiszter a The Guardian című brit napilapnak adott, csütörtökön megjelent interjúban.