Akciót indított több mint negyedmilliárd forint tavaly lejárt, de le nem rótt szemétdíj beszedésére a győri városüzemeltetési társaság, a más összeggel adósokat is nemsokára megkeresik - olvasható a GYŐR-SZOL Zrt. honlapján pénteken megjelent közleményből.

Negyedmilliárdos szemétdíjat próbálnak behajtani Győrben

Akciót indított több mint negyedmilliárd forint tavaly lejárt, de le nem rótt szemétdíj beszedésére a győri városüzemeltetési társaság, a más összeggel adósokat is nemsokára megkeresik – olvasható a GYŐR-SZOL Zrt. honlapján pénteken megjelent közleményből.

A csütörtökön indított, jövő péntekig tartó akcióban négyezer olyan ügyfélnek küldenek ki “a megszokottnál határozottabb hangú” fizetési felszólítást, akik 19 ezer forintnál kisebb összeggel (átlagosan 7700 forinttal) tartoznak a társaságnak. Az ő tartozásuk összesen mintegy 32 millió, ha nem fizetnek, azzal kell számolniuk, hogy behajtó cégnek adják át az ügyet. Az ennél nagyobb hátralékot felhalmozók ügye a lakóhely szerinti önkormányzat adóügyi osztályára, onnan pedig a bírósági végrehajtókhoz kerül – írják, hozzátéve: egy-másfél hónap múlva hasonló akcióra számíthatnak a más díjakkal elmaradásban lévők is.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.