Napkollektorokat mutatnak be

A napkollektorok működésének ismertetésére bemutatóközpontot hoznak létre a Győr-Moson-Sopron megyei Téten; itt arról is tájékoztatják majd a kistérség lakóit, hogy az önkormányzati létesítmények energiafelhasználásában mekkora megtakarítást lehet elérni a napelemek segítségével – mondta Kukorelli László, a kistérségi társulás elnöke, Tét független polgármestere az MTI-nek.

Regner Márta projektmenedzser tájékoztatása szerint iskolák, óvodai konyhák, sportöltözők melegvíz-ellátásának a megoldására nyolc település fogott össze a téti kistérségben. Több községben, köztük Tényőn és Felpécen már napkollektorok közreműködésével kapnak meleg vizet az érintett középületek, s működik a napelemes rendszer Sokorópátkán és Kajárpécen is. A téti iskolánál a jövő héten indul a szerelés – tette hozzá. A kivitelezés utolsó fázisában alakítják ki a kistérségi központban a bemutatóhelyet, ahol a megújuló energiaforrások környezetkímélő hatásáról, gazdasági és egyéb előnyeiről tájékozódhatnak az érdeklődők. Az adatgyűjtő rendszer pedig a megtakarításokról ad majd információt. A nyolc településen megvalósuló fejlesztés költsége mintegy 310 ezer euró. A beruházást az összeg 85 százalékával támogatta az Európai Unió, tíz százalékot tett ki az állami hozzájárulás, öt százalék pedig az önrész. Az energetikai korszerűsítésre a csallóközi Tőkési-ág kistérséggel közösen pályázott a téti kistérség. A támogatást a Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében nyerték el. A csallóközi kistérség is napkollektoros rendszerek telepítésére nyerte el az uniós támogatást.

Korábbi anyagunk a napkollektorok működéséről:

[media id=12 width=600 height=400]

Ajánlott tartalom

Kísérleti üzemanyagár-statisztikát indít a KSH

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a régiós üzemanyagárak monitorozása és összehasonlíthatósága érdekében 2024. április 19-én pénteken közzéteszi új kísérleti statisztikáját. Az üzemanyagár-kísérleti statisztika alapját az Eurostat Weekly Oil Bulletin jelenti, amelynek adataiból a KSH régiós átlagárat számol a 95-ös benzin és dízelüzemanyagokra vonatkozóan - jelentette be szerdán a KSH.