Napenergia hatalom lesz Olaszország

Európa legnagyobb napenergia üzeme (akkora terület, mint 120 focipálya együttvéve) ebben az évben fog elkészülni Olaszországban.

Az ország északkeleti területén elhelyezkedő Rovigo tartományban lesz létesítve, az üzem 72 megawattot fog generálni, illetve 850.000 négyzetmétert fog felölelni.
Jelenleg Európa legnagyobb üzeme Spanyolországban található, amely 60 megawatt energiát termel, a második a sorban Németország 50 megawattal. “A Rovigóban található fotovoltaikus park egy mérföldkő az Olaszországban lévő napenergia fejlesztésében és létrehozásában”, mondta egy nyilatkozatában a Sun Edison főigazgatója Liborio Francesco.

A Sun Edison becslései szerint az összes befektetés mértéke 273 millió dollár. Ez év második felében a napenergia üzem el fog kezdeni energiát termelni, majd év végén teljes kapacitással fog működni.
Az első éves működésében meg fogja akadályozni, hogy 41 ezer tonna szén-dioxid kerüljön be a levegőbe, illetve 17 ezer háztartást fog ellátni megfelelő mennyiségű villamos-energiával. A Sun Edison vállalat fogja kivitelezni az építést, amely a harmadik legnagyobb cég a világon, viszont az Egyesült Államokban pedig az első.

Ajánlott tartalom

A kormányon múlik mikor telepíthetünk olcsó napelemet az erkélyre

Már 2023. március 31-én engedélyezni kellett volna az erkélynapelemeket Magyarországon, de ez még máig nem történt meg.