Napenergia-hasznosítással csökkenti ökológiai lábnyomát a BGF

Közel 12 millió forint éves energiaköltség-megtakarítást eredményez a Budapesti Gazdasági Főiskola számára az az Európai uniós forrásból megvalósuló épületfejlesztési projekt, amely során a Főiskola Buzogány utcai és szentendrei épületeiben a fűtéskorszerűsítés, a nyílászáró-csere, és a hőszigetelés mellett kiépítésre kerül egy közel 700 GJ villamos energiát termelő napelem-park, illetve egy napkollektor is.

A fejlesztésnek köszönhetően a BGF évente mintegy 184 tonna szén-dioxid egyenértékkel csökkenti üvegház-hatású gázkibocsátását. 297 millió forintos Európai Uniós támogatásból fejleszti Buzogány utcai és szentendrei épületeinek energetikai jellemzőit a Budapesti Gazdasági Főiskola.

A Környezet és Energia Operatív Program pályázaton elnyert összegből – kiegészítve a Főiskola saját forrásával – sor kerül a BGF Pénzügyi és Számviteli Kar Buzogány utcai épülettömb részét képező kollégiumi épületegyüttes korábban még nem szigetelt épületszerkezeteinek hőszigetelésére, a még korszerűtlen nyílászárók cseréjére, valamint az épületegyüttes fűtési rendszerének korszerűsítésére. A kollégium tetejére egy, a 360 kollégista számára a használati meleg víz egy részét biztosító napkollektor kerül, tovább csökkentve ezzel az épület energiafelhasználását. A Főiskola számításai szerint a beruházás – a korábbi korszerűsítések hatásain túl épületrészenként további – 6,7-14,2 százalékos energiaköltség-csökkenést eredményez majd. Az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkenése 80 tonna szén-dioxid egyenérték lesz, míg a megújuló energiatermelés eléri a 104 GJ-t évente.

A főiskola szentendrei, Rév utcában található épülete hőszigetelést kap, kicserélésre kerülnek a világítótestek, valamint korszerű nyílászárók kerülnek beépítésre. Az épület lapos tetejére kerül egy évente közel 700 GJ villamos energiát termelő napelem-park, valamint teljesen megújul a fűtési rendszer is: levegős hőszivattyúk és talajkollektorok biztosítják majd az egyenletes hőmérsékletet. A fejlesztésnek köszönhetően az épület energiaellátását csaknem teljes mértékben megújuló forrás biztosítja majd. A felújítást követően a fűtési és egyéb energiaköltségek 84%-os csökkenését, évi 7,5 millió forintos megtakarítást vár az intézmény, míg az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkenése várhatóan 104 tonna szén-dioxid egyenérték lesz.

„A Budapesti Gazdasági Főiskola épületenergetikai beruházása a költségcsökkentés mellett környezetvédelmi szempontból is jelentős, hiszen nagymértékben csökken a Főiskola ökológiai lábnyoma, e mellett pedig hallgatóink is komfortosabb környezetben tanulhatnak a jövőben” – emelte ki Sándorné dr. Kriszt Éva, a Budapesti Gazdasági Főiskola rektora a fejlesztés kapcsán.

Ajánlott tartalom

Németh Szilárd: Európában a magyar családok kapták legolcsóbban az áramot és földgázt

A rezsicsökkentésnek köszönhetően 2024 márciusában Európában a magyar családok kapták legolcsóbban a háztartási villamos energiát és földgázt - tette közzé a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos szerdán közösségi oldalán.