Napenergia-djíat kapott a Tanulmányi és Információs Központ

Napenergia Díjat nyert a Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központ. Európa és az ország egyik legzöldebb egyetemét ezzel az elismeréssel a napelemes rendszerek kialakításáért díjazta az európai szervezet.

Mint ismeretes, az ország és Európa egyik legzöldebb egyeteme, az SZTE az elmúlt években számos olyan beruházást valósított meg, amely a környezetet kímélő energetikai megoldásokat célozta meg, továbbá környezetbarát módon tette gazdaságosabbá működését, minimalizálja üzemeltetési- és azon belül energiaköltségeit. A beruházással megvalósult a környezetet kevésbé terhelő, megújuló energia alapú energiatermelés elterjesztése, a megújuló energiaforrásokon alapuló villamos energia szerepének növelése, és ezen keresztül a széndioxid-kibocsátás csökkentése. Kiemelt célkitűzés a környezeti szempontok érvényesítése a gazdasági fejlődésben, a megújuló energiaforrások nagyobb arányú felhasználása, a társadalom és a környezet harmonikus viszonyának kialakítása.

Az EUROSOLAR Napenergia Díjjal ismerte el a Szegedi Tudományegyetemet a Széchenyi 2020, Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) pályázat a Fotovoltaikus rendszerek kialakítása a Szegedi Tudományegyetemen elnevezésű projekt megvalósításáért. A díjat Gyarmati László, a József Attila Tanulmányi és Információs Központ igazgatója vette át. A TIK egyébként december 9-én ünnepli 11. születésnapját.

A fotovoltaikus – vagyis napelemes – rendszerek kialakításával az SZTE környezetbarát módon teszi gazdaságosabbá működését, minimalizálja üzemeltetési- és azon belül energiaköltségeit. Az említett uniós támogatású projekt során összesen 2040 darab napelemet telepítettek az intézmény épületeinek tetejére. Ezek összes energiatermelése évente a becslések szerint 626.513 kWh/év, ami 22,44 millió forint villamos energia megtakarítást jelent az egyetem részére. Járulékos előny, hogy a nagy felületű napelemek védik a napsugárzástól az épületeket, így nyáron jelentős hűtési energiacsökkenést is elérhető. A kiválasztott épületeknél a napelemek építészeti kivitelezhetőségét előzetesen statikailag mérték fel, hiszen a tetőknek a napelemek súlyán kívül a szél és hó terheléseket is el kell viselnie. A napelemtáblák – amelyek zöme déli tájolású – szolár tartószerkezetei 35 fokos dőlésszöget biztosítanak a lehető legjobb hatásfok elérése érdekében. A tetőkön a modulokat villámoktól védetten helyezik el, de ahol szükséges a villámvédelmi rendszert is kiegészítik. A kivitelezéssel kapcsolatban bővebb információ a projekt honlapján olvasható.

A díjátadó ünnepségen – amelyen egyebek mellett Peter Droege, az EUROSOLAR elnöke, a Megújuló Energiák Világtanácsának elnöke, a lichtensteini Egyetem professzora, valamint a Nobel Békedíjra is jelölt Ingeborg Breines, az UNESCO korábbi igazgatója és Pozsgay Imre, a Pán-Európai Piknik fővédnöke is beszédet mondott, a Szegedi Tudományegyetem este folyamán felkérést kaptunk az Európai díj megpályázására, valamint a PAN-Európai Piknik rendezvényen való jövő évi részvételre is.

Az EUROSOLAR olyan, a megújuló energiák térhódításáért szakadatlan erőfeszítéseket folytató eszmei, etikai mozgalom, melynek végső célja egy új életminőségre épülő „naptársadalom”, vagyis a fenntartható társadalom életre segítése. Az EU-val szorosan együttműködő európai szervezettel összhangban a magyar tagozat megalapítása óta ítéli oda a Napenergia Díjat, ezzel járulva hozzá az EU által e téren előírt kritériumok teljesítéséhez és a klímavédelem nem elodázható követelményeinek teljesítéséhez. Ehhez nélkülözhetetlen a cselekvő állampolgárok hozzájárulásának motiválása.

Ajánlott tartalom

A zöldenergia a jövő a gazdaságban, az iparban és a közlekedésben is

A zöldenergia a magyar gazdaság jövője a háztartásokban, a közlekedésben és az iparban egyaránt - mondta a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. igazgatósági elnöke vasárnap a társaság Facebook-oldalára feltöltött videóban.