A magyar vállalkozások sokáig úri huncutságként tekintettek a megújuló energiára, különösképpen a napenergiára. Ellene szólt a rossz tervezhetőség és a nagy beruházásigény. Mi a helyzet most?

Napenergia a vállalkozásoknak? Nem biztos, hogy őrültség

A magyar vállalkozások sokáig úri huncutságként tekintettek a megújuló energiára, különösképpen a napenergiára. Ellene szólt a rossz tervezhetőség és a nagy beruházásigény. Mi a helyzet most?

Hosszú évekig nagyon kevés hazai vállalkozás próbálkozott a napenergia felhasználással, ennek hátterében komoly érvek álltak. Az egyik legfontosabb a megtérülés kérdése volt, hiszen az eleve nagyobb beruházást igénylő napelemes rendszerek kiépítése – főleg egy kisebb tőkeerejű vállalkozás számára – komoly tőkét igényelt. Ráadásul a relatív magas banki kamatok mellett a megtérülés is nagyon hosszú volt.

A másik fontos ellenérvként azt emlegették, hogy a napenergia időbeli eloszlása és intenzitása csak korlátozott mértékben tervezhető előre. A folyamatosan termelő vagy szolgáltató vállalkozások számára pedig az sem volt túl vonzó, hogy hazánkban a megoszlása szezonális (legnagyobb mennyiségben nyáron áll rendelkezésre). Ezért ha találkozhattunk is ilyen beruházásokkal, azok vagy szezonális szolgáltatók voltak, például idegenforgalomban működő vállalkozások, vagy a fenntarthatóság iránt erősen elkötelezett cégek.

Az elmúlt években azonban folyamatosan csökkent a napelemek teljesítmény-arányos fajlagos ára, ami világszerte, így Magyarországon is a kapacitások növekedéséhez vezetett.

A megtérülési időt emellett az is javította, hogy a kamatkörnyezet jóval kedvezőbb lett, és a 2012-ben még 7 százalékos magyar alapkamat jelenleg 0,9 százalékra csökkent. Ezeknek köszönhetően a ma egy saját erőből végrehajtott beruházás is 10 év körüli megtérüléssel kecsegtet, ami vissza nem térítendő pályázati forrásoknak köszönhetően akár meg is feleződhet. Ezt követően pedig kvázi ingyen lesz a vállalkozás számára a napelemes rendszer által megtermelt elektromos áram, ami hosszú távon komoly versenyelőnyt jelenthet.

-

Jöjjön valaki, szökik az energia

A beruházás mellett persze akár már rövid távon is lehetőség nyílhat arra, hogy a cégek az energiafogyasztásukon megtakarítást érjenek el. Sokan emlékeznek a klasszikussá vált reklámra, amelyben Forgó Morgó az állandóan pörgő mérőóra azt dalolta, hogy „Jöjjön valaki, szökik az energia”. Ez a cégek egy részénél jelenleg is érvényes, így érdemes szakemberek segítségét kérni. Ma már elérhetők a piacon olyan szolgáltatások, amelyek garantálni tudják a vállalatok energia felhasználásának racionalizálását, illetve csökkentését.

Az egyik legnagyobb hazai energiaszolgáltató vállalat, az MVM Partner három területen is kínál ilyen segítséget. Az Áramőr villamosenergia-audit mellett a Gázőr termékük révén a földgáz felhasználás, illetve a Fényőr szolgáltatás keretében a világítástechnikai berendezések kapcsán is végeznek felmérést az energiafelhasználás racionalizálása érdekében. Ezen kívül a 2015. évi LVII energiahatékonysági törvényben meghatározott energetikai auditot kínálja nagyvállalati ügyfelei részére.

A teljes cikk itt olvasható.

Ajánlott tartalom

Kísérleti üzemanyagár-statisztikát indít a KSH

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a régiós üzemanyagárak monitorozása és összehasonlíthatósága érdekében 2024. április 19-én pénteken közzéteszi új kísérleti statisztikáját. Az üzemanyagár-kísérleti statisztika alapját az Eurostat Weekly Oil Bulletin jelenti, amelynek adataiból a KSH régiós átlagárat számol a 95-ös benzin és dízelüzemanyagokra vonatkozóan - jelentette be szerdán a KSH.