Napelempark és energiatároló épül Békéscsabán

A tervek szerint az év végére elkészül a napelemparkot és villamosenergia-tárolót is magában foglaló békéscsabai okos hálózati rendszer első üteme – közölte Szarvas Péter polgármester (Hajrá Békéscsaba) a helyszínen.

A politikus a Modern városok programban, 3,662 milliárd forint támogatással megvalósuló beruházás alapkőletételén hangsúlyozta, a békéscsabai önkormányzat elkötelezett a károsanyag-kibocsátás csökkentése és a zöldenergia-termelés növelése mellett. Emlékeztetett arra, hogy 2016-ban 15 milliárd forint hazai és 3 milliárd forint uniós forrást felhasználó komplex energetikai programot állítottak össze. Ennek részeként épül meg a sportcsarnok szomszédságában az 1,3 megawattpeak (MWp) csúcsteljesítményű – 400-500 háztartás teljes éves energiaigényét biztosító – napelempark, egy 2,4 megawattóra (MWh) kapacitású villamosenergia-tároló, valamint egy a rendszer működését bemutató látogatóközpont.

A komplex program további elemei között említette a polgármester egy második 2 MWp csúcsteljesítményű napelempark létrehozását, további források igénybevételével egy geotermikus rendszer építését, alternatív hajtásláncú buszok beszerzését és az azt kiszolgáló infrastruktúra kialakítását, valamint a közvilágítási rendszer már zajló korszerűsítését. Szarvas Péter leszögezte, a Modern városok program elindulása fordulópont volt Békéscsaba fejlődése szempontjából. A város élen jár a programban résztvevő 23 település között fejlesztési elképzelései megvalósításában.

A Modern Városok Programban épülő “smart grid”, okos (villamos) hálózat napelemtartói Békéscsabán 2020. szeptember 17-én. MTI/Rosta Tibor

Nagy Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta, a megyei jogú városok fejlesztése tágabb környezetükre is hatással van. Kifejtette, a békéscsabai Smart grid rendszer kialakítása egybevág a kormány energiapolitikájával, a teremtett világ védelmét célzó elképzeléseivel és fejlesztési céljaival.

Ajánlott tartalom

Döntöttek Brüsszelben: kötelezővé válik a napelemek telepítése

Az Európai Parlament jóváhagyta az uniós napenergia-szabványt, amely előírja a napelemek telepítését az EU épületeire, az energiafogyasztás és az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése érdekében.