Kezdőlap / Rovatok / Energiagazdálkodás / Napelemmel gyártanak jeget a Szaharában
Tudj meg többet: Napenergia

Napelemmel gyártanak jeget a Szaharában

Napelemekkel borítana egy kétszáz négyzetméteres levélformát App Verheggen holland művész, és a megtermelt energiával a levél fonákjára szerelt kondenzátorokat működtetné: azok pedig a Szahara levegőjéből kivont nedvességet fagyasztanák jéggé.

“Tisztában vagyok azzal, hogy jéggyártó ötletem nem alkalmas a világszerte mind kínzóbb vízhiány enyhítésére írja az origo.hu. Szobrommal inkább azt szeretném bebizonyítani, hogy kellő elszántság birtokában a lehetetlennek tűnő feladatokat is megoldhatjuk. Az alkotás ihletadóul kíván szolgálni azok számára, akik innovatív válaszokat keresnek a klímaváltozásra” – mondja a művész a sivatagi körülmények közé szánt alkotásról. Óriásszobra egyelőre még csak papíron létezik, de az egyedi készülékeket gyártó holland Cofely hűtéstechnikai cég már teszteli az elgondolást. A vállalatnál egy átalakított konténerben szimulálták a sivatagi klímát, átlagosan 20-25 százalékos relatív páratartalommal, 30 Celsius-fok körüli hőmérséklettel. A konténerben elhelyezett alumíniumtáblára ventilátor fújta a párásított levegőt, amely cseppekben kicsapódott, majd megfagyott. A jégtermelő levél távol áll az ipari méretű hasznosítástól, de nem is ez a lényege.

 
A holland művész, aki az UNESCO kulturális nagykövete is, tavaly egy Grönland melletti jéghegyen állított fel egy ötméteres fémszobrot (a Dogsled nevű mű itt látható az alkotó portfólió oldalán). Az egyre erőteljesebben olvadó jég és az inuitok keserves élete szolgált inspirációul Verheggen számára a jégtermelő sivatagi műalkotáshoz: “Bele kell törődnünk abba, hogy változik a Föld klímája. Helyesebb volna ezt inkább kihívásnak tekinteni arra nézvést, hogy újszerű szemlélettel keressük a kiutat” – mondja. Az UNESCO-IHE Víztudományi Oktatóintézet magyar rektora, Szöllősi-Nagy András szerint a művészet alkalmasabb arra, hogy az egyszerű üzeneteket hatásosan közvetítse, mint a szikár tudomány. “A projekt azt bizonyítja, hogy egy teljességgel reménytelen környezetben is föllelhető a remény szikrája. Az az üzenete, hogy alkotó fantáziánkkal megoldást találhatunk a közelgő világméretű vízválságra” – nyilatkozta a Washington Postnak a magyar hidrológus. Az UNESCO az ENSZ nevelésügyi, tudományos és kulturális szervezete.

Ajánlott tartalom

Meglett az Év háza 2020-as győztese

Jakabfi-Kovács Boglárka és Gyürki-Kiss Pál hűvösvölgyi lakóháza kapta a fődíjat családi ház kategóriában, a középületek között pedig a Budai Vigadó felújításáért Nagy Csaba és csapata vehette át a legjobbnak járó elismerést az Év háza gálaesten csütörtökön Budapesten.