Napelemet kapott a pálhalmai börtön

Befejeződött a pálhalmai büntetés-végrehajtási intézet Pálhalma, Sándorháza, Mélykút és Bernátkút telephelyének energetikai fejlesztése – közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának (BVOP) sajtóirodája csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint a 138 millió forintos fejlesztés célja a költségek csökkentése volt megújuló energiaforrások használatának növelésével. A beruházáshoz a forrást a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) biztosította.

A projekt során telepített napelemes rendszer az objektumok villamosenergia-szükségleteinek 15 százalékát fedezi. A mintegy 1570 fogvatartott elhelyezését biztosító intézetek épületeire összesen 581 darab napelemet telepítettek 150 négyzetméternyi felületen.

A számítások szerint a 140 kilowatt teljesítményű, hálózati visszatáplálásos kiserőművek az 55 millió forint éves energiafelhasználásból megközelítőleg hétmillió forintos költségmegtakarítást eredményeznek.

Ajánlott tartalom

A kormány bejelentette az új napelem pályázatot

Az energiaügyi miniszter bejelentette, hogy folytatódik a Napenergia Plusz program, pályázatot írnak ki azoknak, akik korábban telepítettek napelemet, de kiestek a tízéves szaldós időszakból.