Napelemet az ELMŰ-től? Lehet!

Három hónapos szűk körű kísérlet után országosan elindul az Elmű-Émász enHome nevű üzletága, amely a lakosságnak kínál komplex energetikai felújítást, illetve napelemes kiserőművet – jelentette be Marie-Theres Thiell, a német RWE magyarországi cégcsoportjának igazgatósági elnöke hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.

A komplex felújítás a ház hőszigetelését, a gépészet cseréjét, valamint napelemek felszerelését jelenti – közölte Papp András üzletágvezető.

A beruházáshoz az Erste Bank nyújt hitelt, jelzálogfedezettel 6 százalék alatti teljes hiteldíjmutatóval (thm), míg jelzálogfedezet nélkül 14-15 százalékos thm mellett lehet hozzájutni a Zöld Hitelhez – vázolta a finanszírozást Jelasity Radován, a bank elnök-vezérigazgatója.

Egy projekt úgy indul, hogy az Elmű-Émász honlapján egy tesztet kitöltve meghatározhatók a ház energetikai jellemzői. Amennyiben a tulajdonos elakad, akkor telefonos segítséget kérhet, illetve a cég személyes felmérésre kiküldi a szakembereit.

A tervezést, a hatósági engedélyezést is a cég végzi, de a kivitelezésbe már alvállalkozókat is bevon. Így alvállalkozók hőszigetelik a házat, szerelnek fel hőszivattyút, illetve cserélik kondenzációsra a meglévő rossz hatásfokú gázkazánt. Aki napelemes kis erőművet is fel akar szereltetni a háza tetejére, azt már újra az Elmű-Émász szakemberi végzik el.

Az MTI kérdésére Papp András elmondta, hogy 10 éves távlatban 100-200 ezer lakás energetikai felújítását akarják elvégezni ebben a konstrukcióban.

Jelasity Radován arra is kitért, hogy a Zöld Hitelhez jelenleg is jár állami támogatás. A 6 százalék alatti thm kedvező, mivel a piaci átlag jelenleg 7,11 százalék. A hitel futamideje 2-30 év, a nagysága pedig 1-50 millió forint. A hitel felvételét semmilyen költség nem terheli, így még az értékbecslés díját is visszatéríti a bank.

Az átlagos hitel nagysága várhatóan 1-5 millió forint lesz. Egy ekkora beruházás – ilyen alacsony thm mellett – már belátható időn belül megtérül.

A társaság megversenyeztette a beszállítókat, így a napelem rendszereket például egy német és egy magyar cég szállítja.

Összehasonlításként említette Papp András, hogy Németországban 40 ezer megawatt beépített kapacitású napelem termel áramot, ez a magyar fogyasztás tízszerese.

Ajánlott tartalom

Kísérleti üzemanyagár-statisztikát indít a KSH

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a régiós üzemanyagárak monitorozása és összehasonlíthatósága érdekében 2024. április 19-én pénteken közzéteszi új kísérleti statisztikáját. Az üzemanyagár-kísérleti statisztika alapját az Eurostat Weekly Oil Bulletin jelenti, amelynek adataiból a KSH régiós átlagárat számol a 95-ös benzin és dízelüzemanyagokra vonatkozóan - jelentette be szerdán a KSH.