Napelemes repülő legújabb verziója is repül

Egy 2015-ben világkörüli útra tervezett napelemes repülőgép hétfőn elvégezte bemutatkozó repülését.

A Solar Impulse-2 a svájci Payerne-ből indult el hajnalban, majd két órával később oda is tért vissza. A repülőgép az Amerikát tavaly átszelő jármű – Bertrand Piccard és Andre Borschberg pilóták irányításával – nagyobb, frissített verziója. A bemutatkozó repülést Markus Scherdel tesztpilóta végezte el. Több mint 1800 méteres magasságba jutott, és elvégzett néhány manővert, hogy bizonyítsa a repülőgép kezelhetőségét. Kezdetben érzékelt némi remegést, de a misszió egésze sikeres volt.

A szénszálas repülőgép szárnyfesztávolsága 72 méter, szélesebb, mint egy Boeing 747-esé. Ennek ellenére csupán 2,3 tonnát nyom. A szárnyak tetejét 17 ezer napelemmel borították be, amelyek négy elektromos motort látnak el energiával, óránkénti 140 kilométeres csúcssebességet biztosítva a gépnek. A nap folyamán a napelemek újratöltik a lítium akkumulátorokat, amelyeket később az éjszakai repüléshez használnak fel.

-

Az első Solar Impulse számos világrekordot felállított, többek között a leghosszabb, 26 órás napelemes géppel repülést emberi pilótával, az első interkontinentális repülést napelemes géppel, és a legnagyobb távolságot átszelő missziót pilótás napelemes géppel. A legfrissebb rekordot Piccard és Borschberg TransAmerica-útja során állította fel tavaly májusban, júniusban és júliusban.

A globális misszió kihívásai és komplexitása mellett azonban eme rekord eltörpül. Ekkor ugyanis a repülőgéppel át kell haladni az Atlanti- és Csendes-óceán egy-egy szakaszán is. Eme utóbbi öt napot és öt éjszakát ölelhet fel. Csak egyetlen pilótának van hely a pilótafülkében. Állítható támlájú szék áll rendelkezésére, így van némi hely megmozgatni a testet, illetve rövidebb szunyókálásokra is lehetőséget ad.

-

forrás: hirado.hu

Ajánlott tartalom

Megkezdték a 800 kilométeres, keleti gázellátó rendszer kiépítését

Megkezdte a Szibéria ereje és a Szahalin-Habarovszk-Vlagyivosztok gázvezeték összekötését a Gazprom a több mint 800 kilométereres Belogorszk-Habarovszk szakasz építésével - közölte az orosz állami gázvállalat csütörtökön a Telegram-csatornáján.