Kezdőlap / Technológiák / Épületek / Napelemes rendszerrel látják el a zalaegerszegi tankerület több iskoláját

Napelemes rendszerrel látják el a zalaegerszegi tankerület több iskoláját

Az egész éves áramellátást szinte teljesen biztosító napelemes rendszert szerelnek fel a zalaegerszegi, a zalaszentgróti és a lenti járás területén lévő általános iskolák harmadára – közölte a zalaegerszegi központú tankerület igazgatója kedden sajtótájékoztatón, a zalai megyeszékhelyen.

Kajári Attila elmondta: a tankerület 42 iskolája közül 13 intézmény tetején helyeznek el napelemeket. Zalaegerszegen három iskola, Zalalövőn, Pákán, Gellénházán, Bakon, Lentiben, Salomváron, Zalaszentivánon, Nagykapornakon, Teskándon és Pókaszepetken egy-egy oktatási intézmény áramellátását biztosítja a jövőben az új energetikai rendszer. Az összesen mintegy 226 millió forintos, a Környezet és Energia Operatív Programból (KEOP) biztosított pályázati forrásból 1480 napelemet szerelnek fel. Az összességében csaknem fél futballpályának megfelelő, több mint 2400 négyzetméternyi felület jóvoltából évente 407 kilowatt energiát tudnak megtermelni. Éves szinten ezzel a 13 intézmény csaknem teljes áramszámlájának összegét, mintegy 20 millió forintot tudnak megtakarítani. A közbeszerzési pályázat után várhatóan jövő tavaszra, nyár elejére készülhetnek el a napelemes rendszerek – közölte Kajári Attila. Vigh László (Fidesz) országgyűlési képviselő azt hangsúlyozta: jó döntés volt az oktatási intézmények állami kezelésbe vétele. Leginkább a kisebb településeknek ugyanis korábban nem volt elég pénzük az iskolák fenntartására, a ma már teljes állami finanszírozás révén azonban mindenütt megmaradhattak az oktatási intézmények – tette hozzá.

Ajánlott tartalom

Napelempark(ok) Komlón

Az Európai Unió álláspontja, hogy a tagországok energiafelhasználásának egy része származzon megújuló energiából.