Napelemek kerültek a pusztaszeri templomra

A héten felkerültek a nap­elemek az épülő pusztaszeri Szentháromság-templomra, amely szeptemberre készülhet el teljesen.

Legutóbb akkor írtunk a több mint 120 millió forintos egyházmegyei beruházásról, amikor a toronyba került a 200 kilós harang, il­­letve kezdett alakulni a bútorok elhelyezésével a kegyhely belső része. Most, mint már említettük, újabb jelentős állomásához érkezett a projekt, írta a delmagyar.hu.
– Kicsit tartottam attól, hogy a napelem miként néz majd ki a templom tetején, hiszen az egyik a 21. századi technikát, a másik a hagyományokat, a tradíciókat képviseli. Attól féltem, a kettő üti majd egymást – mondta Máté Gábor, Pusztaszer polgármestere. Azzal folytatta: mikor látta a végeredményt, és a falu Facebook-oldalára fotókat is készített róla, megnyugodott, mert ügyesen oldották meg, rejtve, az árnyékoló tetőrészre helyezték el a szakemberek az energiaforrás elemeit, így illeszkedik a templom arculatához.

– Egyébként is akkor jó, akkor működik jól bármi, ha nem hivalkodó. Akadt, akinek meg kellett mutatni a fényképeken, hol vannak a napelemek, mert elsőre nem fedezte fel – fűzte hozzá. Máté Gábor még elmondta lapunknak, hogy zajlik a parkosítás, és a villamos szerelések is megkezdődtek, a szeptemberi határidő tartható. Legutóbb megemlítettük az imaház előtti kereszt áthelyezését a templomhoz, a tervező még nem döntött erről, de jó az esély arra, hogy a feszület „költözzön”, a költségeket a korábban azt felajánló család fedezné – közölte lapunkkal a falu első embere.

Fotó: Török János

Ajánlott tartalom

Mutatjuk a gazdaságos napelemes rendszert, 500 ezerért árulják!

A Zendure 500 ezer forintért árulja a napelemes rendszerét, amely az erkélyre telepíthető.