Napelem-park épül Debrecenben

Európai uniós támogatással, 330 millió forintos költséggel napelem-parkot építenek Debrecen-Halápon – jelentette be Bodó Sándor, a hajdú-bihari önkormányzat elnöke a tegnapi alapkő lerakásakor.

A 330 millió forint összköltségű, csaknem fél megawatt teljesítményű napelem-park létrehozását az Új Széchenyi Terv keretében 50 százalékos vissza nem térítendő támogatással segíti az EU és a központi költségvetés – tette hozzá. Ez éves szinten 600.000-650.000 kilowattóra megújuló energia termelését teszi lehetővé. Bencsik János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium klíma- és energiaügyért felelős államtitkára arról szólt, hogy a legfrissebb adatok szerint 151 új napelemes projekt indul az Új Széchenyi Terv zöldgazdaság-fejlesztési fejezetén belül. A megítélt támogatás mértéke megközelíti a 7 milliárd forintot. A pályázatok megvalósulásával a kedvezményezett önkormányzati és állami intézmények, valamint kisvállalkozások évente közel 14 gigawattóra elektromos energia termelésére alkalmas kapacitással rendelkeznek majd, amely 11.900 tonna szén-dioxid kibocsátását takaríthatja meg. Emlékeztetett arra, hogy 2010 végén Magyarországon a napenergián alapuló villamosenergia-termelés 0,85 gigawattóra volt, ami a teljes megújuló alapú villamosenergia-termelésnek csupán 0,029 százalékát tette ki. A támogatott napelemes projektek megvalósulása esetén, a beépített villamos kapacitás a 2010-es évihez viszonyítva tizenháromszorosára fog nőni.

 
Az államtitkár tájékoztatása szerint Hajdú-Bihar megyében klímavédelmi szempontból 28 sikeres pályázatot nyújtottak be, amelyek összesen 950 millió forint támogatást kapnak. Ebből a legnagyobb a Debrecen-halápi beruházás, amely dél-koreai technológiával valósul meg. A Hyundai Heavy Industries cég Magyarországon fejlesztette, de hazájában gyártja a halápi napelem-parkba telepítendő technológiát. Kim Kyung Rae, a Hyundai közép-kelet-európai értékesítési igazgatója a sajtótájékoztatón elmondta: cégük több európai országban jelen van a legkorszerűbb napenergetikai technológiáival, de Magyarországon ez az első beruházásuk, amit egyfajta referenciának tekintenek. Kardos Csaba István, a beruházó Euro-Épker Kft. ügyvezetője arról tájékoztatott, hogy a májusra elkészülő halápi napelem-park termelte villamos energia egy részt később saját beruházású kecskesajt-üzemükben, szappankészítő műhelyükben, gyümölcs- és gombaszárítójukban, illetve afrikai harcsa keltetőjükben szeretnék hasznosítani.

Ajánlott tartalom

Kísérleti üzemanyagár-statisztikát indít a KSH

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a régiós üzemanyagárak monitorozása és összehasonlíthatósága érdekében 2024. április 19-én pénteken közzéteszi új kísérleti statisztikáját. Az üzemanyagár-kísérleti statisztika alapját az Eurostat Weekly Oil Bulletin jelenti, amelynek adataiból a KSH régiós átlagárat számol a 95-ös benzin és dízelüzemanyagokra vonatkozóan - jelentette be szerdán a KSH.