Nagy hibrid – nagy veszély?

Fél tonnás akkucsomag, 600 Volt üzemi feszültség: egy dízel-elektromos teherautóval karambolozni nem tréfadolog. A Volvo töréstesztjén azonban kiderült, hogy nincs mitől tartani.

A hibrid hajtás leginkább a városban közlekedő, sűrűn megálló és újra elinduló, nagy tömegű gépkocsikban hatékony – például kukáskocsiban vagy egy áruterítést végző teherautóban. Nem véletlen, hogy pontosan ezt a kategóriát célozta meg új fejlesztésével a Volvo, és az FE Hybrid széria hamarosan a gyakorlatban igazolhatja a fogyasztásával kapcsolatos optimista várakozásokat. Igen ám, csakhogy egy hibrid kamion esetében egy sor biztonsági szempontot is figyelembe kell venni, amelyek nem is annyira a kettős üzemből, mint a nagy haszonjárművek különleges szerkezetéből adódnak. A létravázas konstrukció ugyanis nem igazán ad más lehetőséget a hatalmas akkumulátorcsomag elhelyezésére, mint a központi gerinc két oldalán, vagyis ott, ahol a kamionok üzemanyagtartályukat is cipelik. Mint a hibrid személyautók esetében, itt is rendkívül robusztus védőkeret veszi körbe a cellákat – ez olyannyira masszív, hogy a biztonsági burkolat valójában nehezebb, mint maga az akkumulátorcsomag, holott önmagában az is negyed tonnát nyom. Bármilyen védett is azonban, statisztikailag mégis csak a teherjármű egyik legsérülékenyebb pontján található ez a nagy tömegű, magasfeszültség alá helyezett (a hajtáslánc 600 volton üzemel) szerkezet: a városi forgalomban, a lámpaváltásoknál gyakran előforduló oldalirányú balesetek a teherautókat sem kímélik.

hibrid
Ezért aztán a Volvo Trucks törésteszten ellenőrizte, mennyire biztonságos a valóságban ez az összesen 578 kilós szerkezet. Az ütköztetésre felkészített kamion természetesen aktív hajtáslánccal várta a becsapódást, sőt a személyautót szimuláló, 1,6 tonnás szán érkezését úgy időzítették, hogy az FE Hybrid vezérlő elektronikája a 46 km/óra sebességnél bekövetkező ütközés pillanatában éppen teljes üzemi feszültségen töltse az akkumulátort. A vizsgálat a fejlesztők várakozásainak megfelelő eredményt hozott. Az akkumulátor biztonsági kerete kitartott, ráadásul ütközési kompatibilitása is megfelelő volt, vagyis nem a személyautó (és annak utasai) rovására óvta meg a cellákat. Sem gázszivárgást, sem tüzet nem tapasztaltak a mérnökök, a baleset pillanatában a teljes rendszer annak rendje és módja szerint áramtalanította magát: a hibrid haszonjármű tehát pontosan annyira biztonságos, mint hagyományos, dízel üzemű társai – épp csak harminc százalékkal kevesebb gázolajat fogyaszt náluk.

Ajánlott tartalom

Februárban megcsappant az elektromos autók eladása

Februárban 10,1 százalékkal nőtt éves összevetésben a forgalomba helyezett új autók száma az Európai Unióban. A legnépszerűbb választás továbbra is a benzinüzemű kivitel volt, a második legnépszerűbb pedig a hibrid-benzines. Az akkumulátoros elektromos autók részesedése februárban nem változott az egy évvel korábbihoz képest, elmaradt viszont a tavalyi átlagtól.