Alternatív energiával üzemeltetett koncerttel indult az MVM – Energia 2.0 programja

A Magyar Villamos Művek a hivatalosan március 6-án ünnepelt Nemzetközi Energiatakarékossági Világnap alkalmából indította útnak Energia 2.0 elnevezésű kampányát, amellyel az Európai Unió energetikai célkitűzéseit kívánja népszerűsíteni.

A rendezvény számos különlegességet tartogatott a budapesti Erzsébet térre látogatók számára, többek között Magyarországon először hallgathattak teljes egészében alternatív energiákkal működtetett koncertet.
Számtalanszor halljuk és olvassuk, hogy Energia 2020 elnevezésű stratégiájában az Európai Unió célul tűzte ki az üvegházhatást okozó gázkibocsátások csökkentését, a megújuló energiaforrásokból előállított energia részarányának növelését, és az energiahatékonyság javítását. Ahhoz azonban, hogy ezek a változások bekövetkezzenek, a Magyar Villamos Művek Zrt., illetve a társaságcsoport vezetése szerint mindenekelőtt újszerű gondolkodásmódra van szükség, mely olyan apróságnak tűnő dolgokkal kezdődik, mint a mobiltelefonok feltöltése után a töltők konnektorból való eltávolítása. Ezért vette kezdetét az Energia 2.0 program, mely során Magyarország legnagyobb nemzeti energetikai vállalatcsoportja március 5-től egészen a soros magyar uniós elnökség utolsó napjáig, június 30-ig, egy különleges keretrendszert biztosít az alternatív energiák és az energiatakarékos megoldások számtalan formájának megismeréséhez.

napelemes pad

Baji Csaba, az MVM vezérigazgatója kiemelte, a cégcsoport tevékenysége során mindig is támogatta és elősegítette a hazai és európai energia- és klímapolitikai célok megvalósítását, ám a magyar soros elnökség időszakában különös figyelmet szeretne szentelni annak, hogy a lakosság értse és érezze is, hogyan lehet hétköznapi tevékenységeink által e célok elérését támogatni. „A jövő generációjára gondolva a mai program is hozzájárulhat ahhoz, hogy megvalósuljon az MVM vezetésének az a terve, hogy egy erős és sikeres nemzeti vállalatcsoportot építsünk.” – mondta Baji Csaba.

Az Energiatakarékossági Világnap alkalmán tartott eseményen Bencsik János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium klíma- és energiaügyért felelős államtitkára is üdvözölte a különleges kezdeményezést: “Az energiahatékonyság ügye uniós szinten annak ellenére stagnál, hogy ebben rejlik a legnagyobb, eddig döntőrészt kihasználatlan gazdasági és foglalkoztatási lehetőség. Az energiahatékonyságnál “zöldebb” megoldás jelenleg nincs: a fel nem használt energia a leginkább környezetbarát energia. Csupán szemléletünk és napi szokásaink módosításával közel tíz százalékos megtakarítást tudunk elérni. Minderre óriási szükségünk lesz ahhoz, hogy az évtized végére az ország energiafelhasználását tíz százalékkal legyünk képesek csökkenteni, a megújuló energiából származó részarányt pedig 14,6 százalékra tudjuk növelni. Ebben igyekszik segítséget nyújtani az Új Széchenyi Terv mintegy 75 milliárdos energetikai fejlesztési kerete. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem az IPENERG Egyesülés kezdeményezésére a következő héten Virtuális Erőmű Programot indít, mely az évtized végére egy 200 MW teljesítményű erőmű villamosenergia-termelését válthatja ki igazolt energia megtakarításokkal. A program el fogja ismerni az energiahatékonyságban élenjáró vállalatokat és az energiaveszteség feltárásában közreműködő szakembereket. A program révén Magyarország 2020-ig teljesítheti a 2020-ig vállalt kötelezettségének egyharmadát. A másik kétharmadot viszont lakossági körben, nekünk közösen kell megtakarítanunk.”

A Nemzetközi Energiatakarékossági Világnap egyik kuriózuma az elektronikus zenét népzenei elemekkel egyesítő Balkan Fanatik akusztikus koncertje volt, melynek energiafelhasználását a Magyar Villamos Művek jóvoltából nemcsak az országban, de Európában is először teljes egészében nap- és szélenergiával biztosították. Erre a helyszínen kiépített alternatív, szél- és napenergiát hasznosító rendszer adott lehetőséget, mely olyan további különleges megoldásoknak is teret enged, mint laptop töltés tisztán alternatív energiával. A látogatók között hatalmas sikert aratott a mozgási energia által, biciklizéssel tölthető mobiltöltési lehetőség, illetve a fiatal iparművészek hulladékszobor kiállítása is, ahol a kíváncsi érdeklődők saját maguk fejlesztettek áramot az alkotások megtekintéséhez. Az interaktív energia térré alakult Erzsébet tér június 30-ig várja az alternatív energiafelhasználás iránt érdeklődőket.

Ajánlott tartalom

Karcsúsít a JYSK: évi több tonna alumíniumot és több mint 40 konténert spórolnak meg

Változás jön a JYSK bizonyos termékeinél: a dán vállalatnál a paplanokat ezentúl máshogyan csomagolják, ezzel annyit helyet spórolnak meg, hogy évente több mint 40 konténerrel kevesebbet használnak majd. A kerti székekről pedig eltűnik egy alumínium díszítő elem, amivel évente 22 tonnával csökken a felhasznált alumínium mennyisége.