Mutatjuk, hogy spóroljon évente 200.000 forintot

A tudatos vásárlás otthon kezdődik. Magyarországon évente 200 kilogramm élelmiszer hulladék képződik fejenként, amelynek jelentős része bevásárlásaink során keletkezik.

Ezt a hulladék mennyiséget könnyen ki tudnánk iktatni az életünkből, csak tudatosabban kell átgondolnunk, mi az, amire valóban szükségünk van, amit ténylegesen használunk, és elfogyasztunk.

A tudatos vásárlás otthon kezdődik, amikor előre megtervezzük, hogy mire van ténylegesen szükségünk, és úgy lépünk be a boltba, hogy pontosan tudjuk mit fogunk megvenni. A tudatos vásárlás, fogyasztás azt jelenti, hogy úgy hozunk döntéseket, hogy mind etikailag, mind környezetvédelmi szempontból helyes legyen, tehát ne csak nekünk legyen jó, hanem mindenki másnak is. Azzal, hogy következetesen végiggondoljuk, valójában mit is kell megvennünk, sokat tehetünk a környezetünkért, és a pénztárcánkért egyaránt. Ugyanis, ha olyan termékeket, dolgokat vásárolunk meg, amiknek tényleg hasznát vesszük vagy elfogyasztjuk, megakadályozzuk azt, hogy még több felesleges hulladék keletkezzen. Magyarországon évente fejenként 400 kilogramm hulladék keletkezik, melynek jelentős részét bevásárlásaink során visszük haza. Itthon 2 millió tonna, vagyis személyenként évente 200 kilogramm ennivaló megy a kukába, derül ki a Tudatosvásárló cikkéből. Habár az étel könnyen lebomlik, ugyanakkor eközben nagymértékű üvegházhatású gáz, körülbelül évi 170 millió tonna szén-dioxid keletkezik.

A vásárlásaink 40%-a nem előre tervezett, sok esetben felesleges, írja az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség. Egy néhány évvel ezelőtti statisztika szerint itthon a lakosság átlagosan évente fél millió forintot költ élelmiszerekre s ezek jelentős része, körülbelül 50 – 200 ezer forint értékű áru, a szemétben végzi. Több praktika létezik, amelyeket könnyen tudunk alkalmazni a bevásárlások során, hogy tudatosak maradjunk, és ne vásároljunk feleslegesen olyan dolgokat, amik úgyis a szemétben kötnek ki. Lássuk, mik ezek a könnyen betartható jó tanácsok!

1. Írj bevásárló listát mielőtt boltba indulsz, így nem kerül felesleges termék a kosárba!

2. Válaszd a nagyobb kiszerelésű terméket, ennek megvásárlásával nemcsak időt, pénzt takarítasz meg, de még kevesebb hulladékot is termelsz!

3. Ne menj éhesen vagy szomjasan vásárolni!

4. Vásárold a frisset és a hazai termékeket!

5. Annyit és olyat vegyél, amire tényleg szükséged van és elfogyasztasz!

6. Ne dőlj be minden promóciónak, akciónak!

7. Hasznos, és tartós dolgokat vásárolj, amiket nem csak egyszer fogsz használni!

8. Fordítsd több időt és kevesebb pénzt az ajándékok kitalálására! Ajándékozz inkább élményt!

9. Ha megoldható, vásárolni egyedül menj, hagyd otthon a gyerekeket!

Többek között erről is szól a Médiaunió Nem nehéz…! kampánya, amely arra kívánja felhívni az emberek figyelmét, hogy a környezetvédelem mindenki egyéni felelőssége és a hétköznapok során oda kell figyelni a környezettudatos viselkedésre. „Számomra nagyon fontos, hogy a hazai termelésű élelmiszereket vásároljam meg, és ne az olyanokat, amiket egy másik kontinensről szállítanak ide. Tehát válasszuk a hazait, emellett fontosnak tartom azt is, hogy olyan termékeket válasszunk, amik minél kevésbé vannak becsomagolva, és ezzel is kevesebb hulladékot generálunk magunk körül” – mondta Bárdosi Sándor, olimpia ezüstérmes birkózó.

Kövessen minket FACEBOOKON is!

Ajánlott tartalom

Vasárnap kezdődik a fővárosi tavaszi nagytakarítás

Tavaszi nagytakarítást lesz április 21-én és 28-án a Nagykörúton és környezetében, továbbá a főváros számos forgalmas közterén és csomópontjában a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. és Budapesti Közlekedési Központ (BKK) együttműködésében.