Mozgásba lendül a légkör

A héten még elszórtan számíthatunk futó záporokra, zivatarokra, jövő héten viszont indul a szezon.

A mai napon a nyugati országrészben van hűvösebb, hiszen ott egész nap esett, csepergett az eső; míg a Duna vonalában és attól keletre 20 fok fölé emelkedtek a hőmérsékletek, addig a Nyugat-Dunántúlon mindössze néhány fokkal emelkedett 10 fok fölé a hőmérők higanyszála írja az idokep.hu. Zivatarok kialakulására kedden a főváros térségében, illetve a Dunakanyar környékén van a legnagyobb esély. A hét közepétől napról napra több napsütésre számíthatunk, a délutáni gomolyfelhőkből csak elszórtan alakulhatnak majd ki záporok, kisebb zivatarok. A jövő hét elején azonban úgy tűnik, hogy lassan mozgásba lendül a légkör, s beindul az igazi zivatarszezon – a modellek alapján ugyanis egy újabb magassági hidegcsepp érkezése látszik kirajzolódni, mely megfelelő labilitást nyújthat akár hevesebb zivatarok kialakulására is.

 
 Biztosat persze ennyi idő távlatában nem tudunk mondani, a változás tényét azonban az ún. fáklyadiagram is alátámasztja. Bár a tagok igen eltérő futásokat adnak, nyomtalanul biztosan nem fognak “eltűnni”. A viharokat kedvelőknek lassan érdemes lesz tehát újra előkotorni fényképezőgépeiket, kézi szélmérőiket, a jövő hét elején reményeink szerint ugyanis lesz mire vadászniuk!

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.