Mivel kezdje a kormányzást Orbán Viktor?

Zöld Bank, bérlakásépítés, hőszigetelési programok, az építőipar felfejlesztése. Ezekkel is kezdhetné a Fidesz, ha a munkahelyteremtés a cél – írja az IngatlanMenedzser.

Orbán Viktor hétfő reggeli nemzetközi sajtótájékoztatóján kijelentette: Magyarországon a valóságos munkanélküliség 16-20 százalék, amit politikai aknának minősített. “Hosszú távon egy demokrácia nem élhet túl 16-20 százalékos munkanélküliséggel.”

Arra a kérdésre, hogy milyen hiánycélban gondolkoznak, azt mondta, hogy nem ez a kérdés, hanem hogy mekkora a valós hiány. “Az előrejelzések szerint az új kormány megalakulására az előzetesen tervezett hiány 95-100 százaléka meglesz – állította. – Ezt meg kell értenie az IMF-nek, az EU-nak, a magyar közgazdászoknak és, horribile dictu, még az újságíróknak is.” A cél mindenesetre a költségvetési hiány csökkentése, mondta, önmagát ókonzervatívnak minősítve költségvetési kérdésekben.

A Fidesz elnöke a vezetésével felálló kormány első gazdaságpolitikai intézkedései közé sorolta az adócsökkentést, a bürokrácia csökkentését és a korrupció elleni fellépést. Hozzátette: államreformot is végre akarnak hajtani.

Az InfoRádiónak azt mondta: bizonyos témakörökben már kész törvényjavaslataink vannak.

Az első három törvény, amelyet beterjesztenek a parlamentnek, a következők lesznek: közbiztonságot erősítő, a rendteremtés irányába mutató jogszabályok; a korrupció visszaszorítását célzó törvények; valamint olyan javaslatok, amelyek a kormányzati munka szükséges föltételeit teremtik meg – mondta Orbán Viktor az InfoRádiónak.

Mi a helyzet ingatlanfronton?
Ingatlanfronton a Fidesz elképzelései szórványosak, a párt eddig csak néhány konkrétumot említett. Ilyen például a “Zöld Bank” létrehozása, a nagyarányú bérlakásépítési program, illetve az építőipar nemzetgazdasági húzóágazattá fejlesztése. Mindezekhez nem kell kétharmados felhatalmazás, ugyanakkor hatékony eszközök lehetnek a munkahelyteremtésben.

A Zöld Banknak komoly nemzetközi előzményei vannak. Idén Nagy-Britanniában ennek a segítségével indították el az államilag támogatott, nagyszabású hőszigetelési programot, amely a tulajdonosoknak semmilyen pluszköltséggel nem jár. A megoldás lényege: az építési vállalkozó bankhitelből felújítja az ingatlant, a bank jelzálogjogot rak a felújított ingatlanra, a tulajdonos pedig fizeti a törlesztőrészleteket. A megtakarítás abból adódik, hogy a hitel törlesztőrészlete még mindig alacsonyabb, mint a felújítás nélküli ingatlan rezsije.

Az építőipar, mint a gazdasági válságból való kilábalás eszköze szintén egyre fontosabbá válik a fejlett világban. Már a szenátus előtt van Barack Obama hatmilliárd dolláros HOMESTAR programja az USA-ban, amely hasonló, mint a brit kormány programja (Bautrend, 2010. március 25.). A 6 milliárd dollár (mintegy 1200 milliárd forint) keretösszeggel útnak induló HOMESTAR program különböző kedvezményekkel ösztönzi majd az amerikai ingatlantulajdonosokat energiahatékonysági beruházások – szigetelés, nyílászárócsere és energiahatékony háztartási berendezések beszerzése – megvalósítására. A program révén az Egyesült Államokban várhatóan 3 millió családi ház utólagos szigetelése valósulhat meg, ráadásként 168 ezer munkahelyet teremt a jelenleg 24,7 százalékos munkanélküliségi mutatóval küzdő amerikai építőiparban.

Kétharmados témák a középpontban
A Financial Times az iránt érdeklődött, hogy a Fidesz vissza kívánja-e csinálni azokat a megszorító intézkedéseket, amelyeket folyamatosan bírált ellenzékben. Orbán szerint a megszorító intézkedések nem intézkedések, hanem “egy gondolkodásmód, amely korlátozza a gazdaság növekedési képességét”. A Fidesz nem megszorítani akar, hanem ösztönözni a gazdasági növekedést. “Nem tudok semmilyen gazdasági ésszerűsítést végrehajtani, ha nem tudom Magyarországot növekedési pályára állítani” – mondta Orbán az Index tudósításában.

Szakértők szerint a Fidesz több olyan témát, ügyet fog felvetni a napokban, amelyhez kétharmados parlamenti többséggel lehet csak hozzányúlni. Vagyis várhatóan többször szóba kerülhet a következő hetekben a kisebb parlament kérdése, valamint az önkormányzati képviselők számának felére csökkentése. Ugyanakkor az egészségügy és az oktatás átalakításához – vagy a hőszigetelési programok beindításához – például nem kell kétharmados többség.

Ajánlott tartalom

A zöldenergia a jövő a gazdaságban, az iparban és a közlekedésben is

A zöldenergia a magyar gazdaság jövője a háztartásokban, a közlekedésben és az iparban egyaránt - mondta a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. igazgatósági elnöke vasárnap a társaság Facebook-oldalára feltöltött videóban.