Mivel indul a Sziget fesztivál?

A 5. magyar dal napjával a mínusz kettedik napon, vasárnap megkezdődik a 20. Sziget fesztivál: a Presser Gábor által megálmodott eseményt négy év után tartják ismét az óbudai Hajógyári-szigeten, ahol a nagyszínpadon 12 órától 23 óráig folyamatosan váltják egymást a fellépők.

A magyar dal napját 2008. augusztus 11-én rendezték meg először. Presser Gábor zeneszerző, billentyűs, énekes, az LGT alapítója kezdeményezésére a Sziget fesztivál mínusz egyedik napján a hazai könnyűzene legnépszerűbb előadói több tízezer ember előtt összesen nyolc órán át zenéltek, és egyenként öt-hatperces minikoncerteket adtak. A rendezvényt 2009 óta több budapesti és vidéki helyszínen rendezik meg szeptember második vasárnapján. A szervezők célja a magyar dal napja évenkénti megszervezésével elsősorban az, hogy – amint az ötletadó fogalmazott – minél inkább sikerüljön meríteni a magyar dal kincsestárából, a városi és népi hagyományokból, miközben folyamatosan születnek újabb számok. “Ha 2008-ban a Sziget fesztivál nem állt volna mellénk, lehet, hogy a magyar dal napja nem is valósul meg. Az akkori rendezvény után tudtam igazán megfogalmazni, miként szeretném a jövőben megvalósítani ezt a napot, így vált országos eseménnyé” – idézte fel Presser Gábor nemrég az MTI-nek.

2009-ben mintegy 45 ezer, 2010-ben 55 ezer, tavaly – mintegy negyven színpadon – csaknem 60 ezer látogatója volt a rendezvénynek országszerte. A magyar dal napján a kezdetektől hagyomány, hogy olyan formációk lépnek fel, amelyek korábban soha nem játszottak együtt közönség előtt. Idén például Szörényi Levente Horváth Charlie-vel készül közös produkcióra, az LGT pedig a Csík Zenekar két tagjával, valamint Bródy Jánossal együtt fog játszani. Most vasárnap a Szigeten mintegy nyolcvan fellépőtől 150 magyar slágert hallhat a közönség. A kínálat szinte lefedi a magyar könnyűzene élvonalát: ott lesz például Zalatnay Sarolta, Fenyő Miklós, a Beatrice, Balázs Fecó, az Európa Kiadó, az Első Emelet, Hobo, a Karthago, Koncz Zsuzsa, aki hosszú ideje nem énekelt fesztiválon, a Ladánybene 27, a Neoton Família, a Pa-Dö-Dö, a Pál Utcai Fiúk, a Republic, a Magyar Jazz Workshop című produkció, a KFT, az URH, a Tátrai Band, Török Ádám és a Mini, a Kimnowak, Gerendás Péter, Keresztes Ildikó, Kardos-Horváth János, a Kiscsillag, Rúzsa Magdi, Sub Bass Monster, a Péterfy Bori & Love Band, a Tankcsapda és a Vad Fruttik is.

A négy évvel ezelőtti rendezvényhez hasonlóan idén újra öt-hat perc jut egy-egy produkcióra, de lesz néhány hosszabb műsor is. A 23 óráig tartó koncertfolyam a Sziget nagyszínpadán ezúttal is egy közös énekléssel ér véget: 2008-ban a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalt adta elő egy gyermek és több sztár együtt, idén a Csillagok, csillagokat. Presser Gábor az MTI-nek a múlt héten elmondta, hogy az Ünnepi gála címmel futó idei szigetes buli egyben kiváló figyelemfelkeltés is lehet a szeptember 9-i “rendes” magyar dal napja rendezvényre. Idén a fő helyszín Szombathely lesz, amely elnyerte a magyar dal fővárosa címet. Szeptember 9-én a tíz budapesti helyszín mellett Szombathelyen, Egerben, Hévízen, Salgótarjánban, Boldogon és Zsirán lesznek magyar dal napi rendezvények.

Ajánlott tartalom

Karcsúsít a JYSK: évi több tonna alumíniumot és több mint 40 konténert spórolnak meg

Változás jön a JYSK bizonyos termékeinél: a dán vállalatnál a paplanokat ezentúl máshogyan csomagolják, ezzel annyit helyet spórolnak meg, hogy évente több mint 40 konténerrel kevesebbet használnak majd. A kerti székekről pedig eltűnik egy alumínium díszítő elem, amivel évente 22 tonnával csökken a felhasznált alumínium mennyisége.