Miskolcon találkozott a vállalkozókkal az MVM Paks II. Zrt.

Miskolcon folytatódott a 2013-ban elindított beszállítói találkozósorozat, ahol az MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megyei vállalkozásokkal, műszaki szakemberekkel találkozott.

Az érdeklődők első kézből, a vállalat vezérigazgatójától, Nagy Sándortól kaptak részletes tájékoztatást azon technikai kihívásokról, melyekkel a paksi beruházás során szembe kell nézniük mindazoknak, akik eleget szeretnének tenni a nukleáris ipar kiemelkedő elvárásainak. Elhangzott, hogy az új blokkok építése során 40%-os hazai beszállítói arány elérése a cél. Az évszázad beruházása jelentős lendületet adhat a magyar gazdaságnak, és növelheti az ország energiabiztonságát is. A beszállítói találkozók sorában a miskolci rendezvény volt a hatodik, ahol Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megyei vállalkozók és műszaki szakemberek mellett egyetemi tanárok is tájékoztatást kaptak a Paks II. beruházás részleteiről.

A találkozón Nagy Sándor vezérigazgató részletesen bemutatta a tervezett új atomerőművi blokkok létesítésének aktuális kérdéseit és a beszállítói program hátterét. A találkozósorozat elsődleges célja az, hogy a cég első kézből tájékoztathassa a magyarországi mikro-, kis-, közepes- és nagyvállalatokat az új blokkokról, és az ehhez kapcsolódó gazdasági lehetőségekről. Az egész országot lefedő tájékoztató program keretében az MVM Paks II Zrt. már beszállítói találkozót rendezett 2013-ban Pakson, Kalocsán és Veszprémben. 2014-ben az első állomás Komáromban, a második Debrecenben volt, melyet január 30-án a miskolci esemény követett.

Ajánlott tartalom

500 ezer forintos, komplett napelemes rendszert dobtak piacra

Az amerikai Zendure új AIO 2400 csomagja teljesen integrált erkélynapelemes rendszert kínál 800 watt teljesítménnyel, könnyű telepítéssel és intelligens vezérléssel.