Mintegy 115 ezren csatlakoztak előzetesen a hétvégi TeSzedd! akcióhoz

Mintegy 115 ezren csatlakoztak előzetesen a hétvégi TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért! akcióhoz – mondta el az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatósága (OKTF NHI) sajtóreferense.

Papp Nóra hangsúlyozta: a május 15. és 17. között szervezett hulladékgyűjtési programra előzetesen május 7-éig lehetett regisztrálni, ám az akcióhoz mindhárom napon a helyszínen is lehet csatlakozni, így a korábbi évek tapasztalatai alapján akár 60-70 ezerrel is többen vehetnek részt a munkában, mint ahányan előzetesen jelentkeztek. Immár ötödik alkalommal rendezik meg a TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért! akciót, amelynek keretében május 15. és 17. között civil csoportosulások, közösségek regisztrálhattak a program weboldalán, egy általuk megtisztítani kívánt helyszínnel.

“Aki a helyszínen szeretne jelentkezni, honlapunk Hol szedjem? menüpontját nyissa meg. Az itt látható térképen zölddel jelöltük a nyílt találkozási pontokat, ahol csatlakozhatnak, a zártak már beteltek vagy zárt körűek” – magyarázta Papp Nóra. Az önkénteseket reggel a koordinátorok igazítják el, baleset-megelőzési oktatást tartanak nekik, majd kiosztják a kesztyűket és a gyűjtőzsákokat. “Az elsődleges célja, a szemét eltüntetésén kívül az akcióval szeretnénk növelni az emberek érzékenységét a természet iránt, szeretnék megértetni, mennyire fontos a szelektív hulladékgyűjtés, ezáltal az újrahasznosítás segítése és a hulladék keletkezésének megakadályozása is” – mutatott rá a sajtóreferens.

Ajánlott tartalom

Súlyos környezeti pusztítást okozhatnak a tengeri hajózásra alkalmatlan orosz tartályhajók

Súlyos környezetpusztítást idézhet elő Oroszország azzal, hogy a tengeri hajózást szabályozó előírásoknak nem megfelelő olajtankereket használ a Balti-tengeren - figyelmeztetett Tobias Billström svéd külügyminiszter a The Guardian című brit napilapnak adott, csütörtökön megjelent interjúban.