Minden harmadik ártalmas az egészségre a németországi Rajna-Pfalz tartományban vizsgált, ehető folyami halak közül.

Minden harmadik hal mérget tartalmaz a Rajnában

Minden harmadik ártalmas az egészségre a németországi Rajna-Pfalz tartományban vizsgált, ehető folyami halak közül.

Mérgező dioxin- és PCB(poliklórozott bifenilek)-tartalmuk ugyanis meghaladja az Európa Unió által megállapított határértéket.
2006 és 2010 között 63 mintavételezés történt összesen 480 hal kifogásával – közölte a Die Welt című német lap internetes kiadása (www.welt.de). Huszonhárom vizsgálatnál az értékek magasnak bizonyultak, a környezetvédelmi minisztérium ennek fényében csökkentette a fogyasztásra javasolt halak mennyiségére vonatkozó ajánlását.
Jelenleg legfeljebb havonta egyszer ajánlott 200 grammnyi rajnai halat fogyasztani. Korábban nem jelentett veszélyt, ha valaki havonta akár négy-öt alkalommal is evett belőlük, akár nagyobb adagban is.

A Rajnában és mellékfolyóiban élő halak méregtartalmát rendszeresen ellenőrzik. A részben nehezen lebomló anyagok leülepednek a vizek alján, ahonnét a halak felszedik őket. Általában az idősebb és ezáltal testesebb, valamint a zsírdús halak terheltsége a legnagyobb.
A németországi angolna fogyasztását 2006 óta nem ajánlják dioxintartalma miatt.

Ajánlott tartalom

A vizek sótartalmának növekedése evolúciós változásra kényszeríti a planktonikus szervezeteket

A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont munkatársai folyamatosan vizsgálják, hogy az emberi tevékenység, illetve az emiatt zajló klímaváltozás milyen változást okoz a környezeti feltételekben, és hogyan reagálnak erre az élőlények.