Milyen a bankjegy fűtőértéke?

A Magyar Nemzeti Bank évekkel ezelőtt elkezdett jótékonykodni a használt pénzekkel. Az elhasználódott, ezért forgalomból kivont bankjegyeket – évente ötven-nyolcvan tonna pénzről van szó – már régóta pénzjegytéglákká alakítják, és a nagyon magas fűtőértéküket kihasználva elégetik.

Egy-egy brikettbe négy-ötmillió forintnyi apró cafatokra zúzott pénzt préselnek, a pénztéglák fűtőértéke a barnaszénével vetekszik, írja az index.hu. A jegybank vezetése 2008-ban újított: akkortól jótékonysági akciókat hirdet meg minden évben, és a bankjegybriketteket alapítványok, egyesületek, iskolák, óvodák kapják meg, hogy fűtési költségeiket csökkenthessék. A most már négyéves kezdeményezést, amely révén évente általában három szervezet kap pénzt, hogy elégesse – az első évben miskolci, csurgói és gyulai civilek fűthettek a pénztéglákkal –, az elmúlt hónapokban hirtelen felkapta a világsajtó: több mint huszonöt helyen jelent meg hír, cikk és videó erről. „Új értelmet ad a pénzégetés kifejezésnek a magyar központi bank” – számol be például a világ túlsó felén megjelenő New Zealand Herald a magyar kezdeményezésről. A hír megjelent számos nemzetközi hírportálon, valamint Írországban, az Egyesült Királyságban, Oroszországban, az Egyesült Államokban, Indiában, Lengyelországban, és még Szingapúrban is foglalkozott vele a sajtó. Foglalkozott a témával jellemzően tőzsdei híreket közlő Stock Market Todayban, de még a brit Telegraph és BBC is beszámolt róla. A BBC-nek nyilatkozó Ferenczi Barnabás szerint sok országban küzdenek a jegybankoknál azzal, hogy mihez kezdjenek a már haszontalan papírpénzekkel. Európában az MNB-nél működik a legmodernebb gépesített pénzmegsemmisítő rendszer és már sok külföldi látogatónak tudott ezzel követendő példát mutatni a központi bank, mondta Ferenczi.

Ajánlott tartalom

Jó hír annak, aki napelemes állami támogatásra pályázna idén

A kormány tervei szerint még az idén pályázatot hirdet azoknak, akik korábban háztartási méretű napelemes kiserőművet telepítettek és most szeretnének energiatárolót is feltenni.

Nincs hozzászólás

  1. Pelletet is lehet belőle gyártani, és autómata kazánokat kályhákat üzemeltetni.
    A készülék viszont nem mindegy, hogy milyen.